Miután a bukaresti sajtóban a Ciucă-kormány esetleges átalakításáról röppentek fel hírek, a mai kormányülésen erről végül nem esett szó – nyilatkozta az egyik RMDSZ-es miniszter a román állami hírügynökségnek.
Ugyanakkor a hangos, de mára súlytalanná vált ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke szerint a teljes koalíciós kormányt le kellene cserélni, nem csupán egyes minisztereket. Cătălin Drulă ezt a parlament épületében nyilatkozta ma a sajtónak, bírálva többek közt a pénzügyi, az energiaügyi, munkaügyi, egészségügyi, oktatási és a gazdasági minisztert is.
A politikus a pénzügyminiszterrel kapcsolatban azt mondta, Románia „katasztrofális költségvetési politikát folytat”, rekordszintű kamattal vesz fel hiteleket ahelyett, hogy az inflációt próbálná megakadályozni és a költségvetési hiány csökkentésére törekedne. A munkaügyi miniszternek azt rótta fel, hogy képtelen ellátni a szociális védelmi feladatokat, és tehetetlen a luxusnyugdíjak kérdésében. Bírálta a szállításügyi minisztert is, aki szerinte veszni hagyja az országos helyreállítási tervben (PNRR) előirányzott pénzeket, mert bizonyos beruházásokra nem hirdette meg a versenytárgyalást.
Az egészségügyi minisztert azért cserélné le az USR ideiglenes elnöke, mert szerinte nem tesz semmit a kórházépítési projektek megvalósításáért, csak „handabandázik” az ukrán menekülteknek járó egészségügyi ellátásokról, miközben az általa felsoroltakat még az adó- és járulékfizető román állampolgároknak sem biztosítják a valóságban.
Elmarasztalóan nyilatkozott az oktatási tárca vezetőjéről is, azt állítva, hogy sem a plágium enyhébb büntetőjogi besorolását célzó tervezettel, sem a jelenléti oktatásra való átállás miatt tömegesen lakást kereső egyetemisták ügyével nem tud mit kezdeni. (A romániai tanügyet a mai napig átszövi, behálózza a korrupció, a kontraszelekció és a pártpolitika, emberemlékezet óta nem volt a szektornak olyan vezetője, aki ez ellen fel tudott volna lépni.)
Drulă azt is felrótta a kormánynak, hogy képtelen kezelni az energiaár-növekedést és az inflációt, és az energiaárakra vonatkozó kormányrendelet olyan, „mintha egy bukott diák írta volna meg”, eredménye pedig az lesz, hogy visszaveti az energiaügyi beruházásokat.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke azt is kijelentette ma, hogy Romániának teljesítenie kell Lengyelországnak azt a kérését, hogy az EU haladéktalanul függessze fel a kereskedelmet Oroszországgal. Elmondása szerint jelenleg két orosz felségjelzésű hajó is van a konstancai kikötőben, és a román állam nem tesz semmit. Le kell állítani ezeket a hajókat és az oroszokkal való kereskedést – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a pénz útján haladva kell azonosítani és megbüntetni a háborút finanszírozó orosz oligarchákat. „Megtörténhet, hogy a román állam kicsit tétovázni fog, mert ebben az épületben sok olyan politikus van, aki kapcsolódik az orosz pénzekhez” – mondta Drulă az ország törvényhozásában.
Ez annyiban érdekes, hogy mint a román politikum, mind a média harsány, már-már hisztérikus oroszellenességről tesz tanúbizonyságot ezekben a napokban-hetekben, senki sem gondolná, hogy közben zavartalanul folyik a biznisz az oroszokkal.