Éleződik a helyzet keleten

Rakéták csapódtak be ma a NATO-tag Lengyelország területén, a határközeli Przewodów közelében egy gabonaszárítóba. Két ember meghalt. A brit sajtó azt írta, hogy két orosz rakétáról van szó. Moszkva határozottan cáfolta ezt, az oroszok szerint ukrán diverzióról lehet szó. Egyes elemzők szerint a rakéták célpontja Lemberg (Lviv) lehetett. Lengyelországban összehívták a Minisztertanács nemzetbiztonsági és védelmi ügyekkel foglalkozó bizottságát.

Az oroszok újabb légitámadást hajtottak végre ma az ukrán főváros, Kijev ellen is, a légvédelem négy rakétát megsemmisített, de becsapódás történt a város központjában, a hírek szerint két rakéta talált el házakat. Moszkva e támadásokkal szisztematikusn próbálja működésképtelenné tenni Ukrajna infrastruktúráját.

Az Európai Unió a tervek szerint 18 milliárd euróval támogatná 2023-ban az ukránokat. Ez az összeg Ukrajna GDP-jének több mint 10 százalékát jelentené. A forrást a csődben lévő ország az állam működtetésére költené el. Nem véletlenül fogalmazott sommásan az Origo.hu: teljes csődben Ukrajna, a brüsszeli milliárdok a fizetésekre és nyugdíjakra mennek.

Közben olyan brutális mértékűvé vált a fegyvercsempészés Ukrajnában, hogy már az ukrán újságok is kénytelen erről beszámolni, és propagandacéllal még az ukrán rendőrség is úgy tesz, mintha emberfeletti harcot folytatna ellenük. Senki sem tudja, hogy mennyi lőfegyver és lőszer van a lakosságnál, pedig ezeknek nagy részét maga a Zelenszkij-rezsim osztatta szét. Azt pláne nem tudni, hogy az ukrán maffiához mi és mennyi jutott a nyugat-európai és amerikai hadianyagszállítmányokból. Ma már evidencia, hogy a szankciók mellett a fegyvertámogatások is az elhibázott brüsszeli politikát bizonyítják.

 

 

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás