Balázs Sándor romániai magyar filozófus, egyetemi tanár, politikus 2022. február 26-án hunyt el Kolozsvároson, 93 éves korában, mondhatni: elfelejtve. A Kárpát-medencei magyar sajtó ugyanis – beleértve az erdélyit – egyetlen rövid hírben sem méltóztatott beszámolni e szellemi nagyság haláláról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnökségei részvétnyilvánító közleményben adóztak a február 26-án Kolozsváron elhunyt Balázs Sándor emlékének.
„Mély megrendüléssel értesültünk BALÁZS SÁNDOR kolozsvári filozófus, egyetemi tanár, politikus, a Bolyai Társaság volt elnökének halálhíréről. Balázs Sándor nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar szellem meghatározó alakja volt, életpályája pedig elgondolkodtató tanúságtétele annak, hogy miként lehet szembefordulni a diktatúrával úgy, hogy közben az erdélyi magyar kultúra is gazdagodik. Balázs Sándor – példamutató tevékenységével – nemzeti jogainkért harcolt, ahogyan a Kolozsvári Nyilatkozat megszületése utáni műhelymunkában is komoly szerepet vállalt, és több más, a magyar kisebbséget érintő vitában is felszólalt. Balázs Sándor erdélyi magyar közösségünk megmaradásáért és az önrendelkezési küzdelem felvállalásáért 2018-ban megkapta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly-díját. Emléke legyen áldott!” – áll a március 1-jén kiadott rövid közleményben.
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége honlapján Tonk Márton, Bodó Barna és Bakk Miklós aláírásával jelent meg az alábbi nekrológ: „Balázs Sándor professzortól búcsúzunk, akinek életművét a szellemi sokoldalúság és a kihívások felismerése jellemzi. Filozófusként, eszme- és politikatörténészként egyaránt tett le fontos műveket az erdélyi tudományosság asztalára. Filozófiai munkásságán kívül a két világháború közötti szociológiai-elméleti gondolkodás feltárásában ért el fontos eredményeket. Sokat tett Dimitrie Gusti szociológiai munkásságának a megismertetéséért, valamint a Gusti-iskolának a két világháború közötti erdélyi magyar szociográfiára gyakorolt hatásának a feltárásáért, számba véve e hatástörténet irodalmát az Erdélyi Múzeum, a Korunk, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Fiatalok és a Hitel folyóiratok hasábjain. A kihívásokat felismerte, tudta, hogy vannak történelmi pillanatok, amikor a közéleti szerepvállalást nem lehet elutasítani. Ekként vállalt politikusi szerepet a ’90-es évek elején az RMDSZ-ben. Tagja volt a Szövetség 1990. februárjában megválasztott elnökségének, majd ‒ rövid ideig ‒ tagja volt a bukaresti képviselőháznak. Egyik fontos politikai célja a Bolyai Egyetem újralétesítése, az önálló erdélyi magyar tudományegyetem megteremtése volt. A politikai szerepvállalás nála szervesen összefüggött a politikatörténeti kutatással. Vizsgálta mind az erdélyi románság politikai képviseletét a dualizmus korának magyar parlamentjében, mind a két világháború közötti Országos Magyar Párt képviselőinek tevékenységét a királyi Románia parlamentjében. Mindezt a politikai hagyományok máig nyúló kontinuitásaként is értelmezte. Szintén a két világháború közötti korszak erdélyi magyar autonómiaterveit tartotta szem előtt, amikor 1994-ben részt vett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa keretében létrehozott autonómia-bizottság munkájában. Számára a politika egyaránt volt a hagyományok megértése és cselekvés, elmélet és tapasztalat. Kérdezzük, és még sokáig kérdezni fogjuk: mi maradt utána? Most, távozásának e pillanatában azt mondhatjuk: egy hosszú alkotó élet olyan lenyomatát hagyta ránk, melyben eligazításokat is találunk a jövőre nézve.”
