Dîncu: a védelmi minisztérium nem tervezi a mozgósítást

Vasile Dîncu védelmi román miniszter úgy nyilatkozott kedd este a Digi 24 televíziónak, hogy „teljesen valószínűtlen” a NATO és az Orosz Föderáció közötti konfliktus.

Dîncu ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a védelmi minisztérium nem tervez behívókat küldeni vagy mozgósítani a tartalékos katonákat.

A román miniszter elmondta, valóban aggasztó, hogy a fegyveres konfliktus földrajzilag közel van Romániához, de – amint a Legfelsőbb Védelmi Tanács keddi ülésén is elhangzott – semmi nem utal arra, hogy az ország területe vagy lakossága veszélyben lenne. „Teljesen valószínűtlen egy konfliktus a NATO és az Orosz Föderáció között. Nem hisszük, hogy akkora mértékű irracionalitással állnánk szemben, amely az emberiséget elpusztító harmadik világháborúhoz vezetne. Ez valószínűtlen” – mondta Dîncu.

Arról is beszámolt, hogy a Facebookon több százan megkérdezték tőle, készül-e toborzásra, mozgósításra a védelmi tárca. „Nincs szó erről. Világosan kimondom, jelenleg a védelmi minisztérium nem küld behívóparancsokat és nem tervezi a tartalékosok mozgósítását. Én vagyok a leghitelesebb forrás” – szögezte le Vasile Dîncu.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Elhunyt Balázs Sándor – a többi, néma csend…

Következő hír

Az Ukrajnából érkező menekültek több mint egyharmada kiskorú

Related Posts
Total
0
Megosztás