Erdély „ismét” elvesztette a Békás-szorost

Ezentúl is a Keleti-Kárpátokon túli, moldvai Neamț megye közigazgatási területéhez tartozik majd a Békás-szoros, miután a Hargita megyei törvényszék csütörtökön elutasította Hargita Megye Tanácsának újabb keresetét a megyehatár módosítására vonatkozóan.

Adrian Niță, Neamț megye prefektusa azt mondta, hogy már eleinte sem értette, hogy miért kellett ismét bíróságra vinni az ügyet, hiszen korábban már jogerős ítélet született a Békás-szoros kapcsán. Amikor tavaly beidézték a Neamț megyei prefektúrát, kiderült, hogy ugyanarról a jegyzőkönyvről van szó, mely a 2011. évi 105/1417-es ügy tárgyát képezte, és amelyben a ploiești táblabíróság (Dél-Románia) a 2020. évi 454-es jogerős ítéletet meghozta, elutasítva a dokumentum semmissé nyilvánítására irányuló kérést – idézték a hírügynökségek a kormánybiztost.

Emlékezetes, hogy a megyehatár kapcsán a székelyföldiek 2019-ben alapfokon pert nyertek, és Gyergyószentmiklóshoz csatolták a nagy idegenforgalmi vonzerővel bíró területet, de Neamț megye sikeresen fellebbezett a Ploiești Területi Ítélőtáblánál, amely visszaállította a moldvaiak számára előnyös megyehatárt. A Hargita megyei törvényszék csütörtöki ítélete megfellebbezhető a marosvásárhelyi táblabíróságon – véli tudni az RMDSZ-sajtó.

A Békás-szoros (románul: Cheile Bicazului) egy tektonikus eredetű szurdokvölgy a Hagymás-hegységben, a Békás-patak völgyében. Hagyományosan Gyergyószékhez, majd az erdélyi Csík vármegyéhez tartozott, amíg az 1968-as szocialista megyésítés alatt és azt követően történt trükközések, határkiigazítások és telekkönyvhamisítások az újan megalakult Hargita megyétől a moldvai Neamț megyéhez nem csatolták. A szorost 1971-ben természetvédelmi területté nyilvánították, jelenleg a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park része. A Békás-szorost közrefogó erdélyi hegycsúcsok: Kis-Cohárd (1344 m), Csíki-bükk (1264 m), Oltár-kő (1154 m), Mária-kő (1125 m).

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Új kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Lábasházban

Következő hír

A dollárbaloldal Magyarország ellen dolgozik

Related Posts
Total
0
Megosztás