Életének 88. évében, 2024. február 13-án elhunyt Matuska Márton nyugalmazott újságíró, publicista, kutató, politikus. Halálhíréről a család tájékoztatott a közösségi oldalán. A Vajdaság Ma délvidéki hírportál az alábbi nekrológot közölte az elhunytról.
Matuska Márton az általános iskolát szülőhelyén, Temerinben (1943–1950), a gimnáziumot Újvidéken (1950–1956) végzi. 1957–1961 között az újvidéki Mezőgazdasági Egyetem hallgatója. 1956-tól újságíró a Magyar Szónál, riporter, rovatvezető. Pályája során többek között volt faluriporter, turisztikai újságíró, bírósági riporter. A kezdő újságírók tanításával is foglalkozott.
1993-tól nyugdíjas. 1982–2000 között utazásokat tett a Délvidékről elszármazott magyarokhoz Németországba, Ausztriába, Svájcba, Svédországba, Nagy-Britanniába, Kanadába, az USA-ba, Ausztráliába, Finnországba. Érdeklődéssel fordult a jog, történelem, társadalomkutatás felé, elsők között írt az 1944–45-ös véres megtorlásokról a Délvidéken, amelyeknek sok ezer ártatlan magyar ember esett áldozatául.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) alapító tagja és elnökségi tagja volt. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt alapító tagja és az intézőbizottság tagja, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökségi tagja volt. Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke is volt 1996–2000 között.
Számos díjban, kitüntetésben részesült. Ezek: a Széchenyi Társaság diplomája (1991), Bethlen Gábor-díj (1997), Táncsics Mihály-díj (1999), Federation Internationale des Journalistes et Ecrivians de Tourisme diploma (1972), Magyar Szó-díj (1985, 1990), Benedek István aranygyűrű (1998), Táncsics Mihály-díj (1999), Év Könyve díj (2002), Aracs-díj (2002), a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (2011), Tőkés László-díj (2011), Kalapis Zoltán-díj (2014), Magyar Örökség-díj (2014), Megbékélési és Együttműködési Díj (2018).
Főbb művei: A temerini iparosok (1989), A temerini tűzoltóság 100 éve (1991), A megtorlás napjai (1991, 1992, angol, francia, német nyelven), Hazánk, a mostoha (1994), Hiányzunk egymásnak (1997), A temerini razzia (társszerző, 2001), Újvidéktől Újvidékig (2002), Három mártírunk (2002), Megvert pásztorunk: adalékok Gachal János torontálvásárhelyi református püspök életrajzához (2008), Mozsor magyartalanítása: a felszabadítás ürügyén (1944–45) (2016).
Földije, Léphaft Pál író, újságíró, karikaturista így emlékezik rá: „Marci kollégánk, nemzet- és sorstársunk volt. Tanúságtevő. A Hideg napok utáni második razzia krónikása. Ő a fecsegő világ lényeget eltakaró bábeli hangzavarában, a győztesek múltat tagadó hullámverésében felkutatta, megkereste és lejegyezte azokat a néma jajszavakat, melyeket nemzettársaink, midőn gyilkosaik a vérpadra kísérték őket, a dögtemetők széléről kiáltottak felénk. Azokat az oltott mésszel eltakart történeteket, sorsokat jegyezte le – alkalmatlan időben –, amelyeket a köztünk élő hóhérok évtizedekig elrejtettek a nyilvánosság elől. Felkutatta és leírta azt, ami Temerinben, Isterbácon, Járekon, Rezsőházán, Martonoson és számos más, alkalmi vesztőhelyen történt Délvidéken 1945, a ’felszabadulás’ után. Matuska Márton a túlélők visszaemlékezéseinek lejegyzésével összegyűjtötte néma, fehér jajszavainkat, melyeket évekig eltakart a győztesek hangos látszatvilága és a vesztesek cinkos hallgatása. Tanúja volt egy kornak, és tanúságot tett róla, okulásul az utókornak. Író és publicista volt, aki lejegyezte több mint százéves hallgatásunkat. Ő volt az első katolikus újságíró, a MAKÚSZ alapító tagja, aki megkapta az újságírás legmagasabb állami kitüntetését, a Táncsics Mihály-díjat. (…) Tanúságtétele Isten és ember előtt távozásával aligha ér véget. Tanúi voltunk, ránk bízta nem kis örökségét. Köszönet érte.”
Búcsúztatásának időpontjáról a család később ad hírt.
