Jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat az oktatási szakszervezetek – jelentette be tegnap a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) vezetője.
Simion Hăncescu több más érdekvédelmi szövetség vezetőjével együtt Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a kormánypalotában, ezt követően nyilatkozott az újságíróknak. Mint elmondta, közölték Anastasiuval, hogy meglátásuk szerintük a tanügyi alkalmazottakat érintik a leghátrányosabban az első deficitcsökkentő csomag intézkedései, amelyeknek ráadásul ‘elenyésző’ a gazdasági hatásuk. Hozzátette, kérték, hogy a pedagógusok kötelező óraszámának növelését halasszák el legalább egy évvel, mert ha már idén bevezetik, katasztrofális hatásai lesznek az intézkedésnek. Mivel esetenként a körülmények lehetetlenné teszik a kötelező 20 óra teljesítését, sok pedagógus arra fog kényszerülni, hogy csökkentett munkaidővel dolgozzon, ugyanakkor becsléseik szerint legalább 15 ezer állás meg fog szűnni.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, ismét vázolták az érveiket, de nem kaptak világos választ a követeléseikre. Ennélfogva jövő héttől újrakezdik a tiltakozó akciókat, amelyekből többet is szerveznek a nyár folyamán, szeptember 8-án pedig egy nagyszabású tüntetésre kerül sor több mint 30 ezer szakszervezeti tag részvételével. Előfordulhat, hogy kétséges lesz a tanévkezdés, mert hatalmas az elégedetlenség – fogalmazott Hăncescu.
A bukaresti 4+1 párti, húsztagú koalíciós kormánynak öt (!) miniszterelnök-helyettese van, közülük az egyik az említett Michael-Dragoș Anastasiu, egy 64 éves, kétes múltú üzletember, aki milliárdos ügyeskedő vállalkozóként és úgymond párton kívüli „technokrataként” került be a Bolojan-kabinetbe.
