Az izraeli hadsereg harmadik napja támadja rakétákkal és diverzáns terror akciókkal a perzsa iszlamista államot, amely – mint kiderült – csak gyenge válaszlépésekre képes. Az iráni fővárost, Teheránt robbanások rázták meg ma éjjel is, miközben Izraelben – Tel-Avivban és Jeruzsálemben – légiriadók hangja töltötte be az éjszakát, mert az irániak visszalőttek.
A Cáhál az elmúlt éjszaka légi csapásokat mért iráni célpontokra, és nem csak a fővárosra. Az iráni védelmi erők kilenc tartományban aktiválták légvédelmi rendszereiket, ám a beszámolók szerint ezek hatékonysága csekély volt. Az izraeli légierő közölte: légifölényt élvez az iráni légtérben. Állítólag csak katonai célpontokat támadtak Teheránban, de sok a civil áldozat. Az iráni média az ország több más részéről is támadásokról számolt be.
Az izraeli tűzoltóság és a mentőszolgálatok ugyanakkor közölték, hogy zsidó állam északi partvidékén lévő lakóházakat ért találat, és tűz ütött ki egy lakatlan területen. Az iráni támadásnak az Ynet szerint egy halálos áldozata van az észak-izraeli Tamrában, a mentők tizennégy sebesültről számoltak be Kelet-Galileában.
Miközben az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a támadások célzottan katonai létesítményekre irányultak Iránban, a teheráni olajügyi minisztérium megerősítette: két olajraktárt ért találat – az egyik Saharan városánál, Teherántól északnyugatra, a másik pedig a fővárostól délre található. A Saharanban található olajtározó teljesen lángba borult, sűrű füst gomolygott az ég felé – erről videók is megjelentek az iráni médiában.
További célpontként szerepelt az iráni védelmi minisztérium, valamint a katonai kutatásokért felelős SPND szervezet főhadiszállása. Az iráni források szerint a védelmi minisztérium csak enyhe károkat szenvedett. Ezzel szemben az izraeli hadügyminiszter úgy fogalmazott: Teherán lángol – és további támadásokat helyezett kilátásba, ezeknek célja az iráni atomprogram ellehetetlenítése és a teokratikus kormányzat likvidálása. Nyugati források szerint a zsidók már tucatnyi iráni atomtudóst öltek meg és alaposan megtizedelték a perzsa állam hadseregének vezérkarát. Bár az USA tagadja, hogy közvetlenül részt venne a háborúban, Izrael amerikai támogatása evidencia.
A Perzsa-öbölben is történt izraeli támadás – célponttá vált a South Pars nevű földgázmező, amelyet Irán Katarral közösen üzemeltet. A világ egyik legnagyobb ismert földgázlelőhelye súlyos károkat szenvedhetett.
Az izraeli támadások után nem sokkal iráni állami médiumok arról számoltak be, hogy már nem csupán drónokkal vágtak vissza a perzsák – ezek amúgy sem érték el célpontjaikat –, hanem rakétazáport is indítottak, s a lövedékek közül egyesek több szentföldi várost is elértek. Tel-Aviv-i jelentések szerint az izraeli lakosság nagy része óvóhelyeken megbújva várja a fejleményeket.
Közben diplomáciai erőfeszítések is zajlanak a helyzet deeszkalációja érdekében, de nem sok sikerrel. A békés megoldás jelenleg egyelőre nagyon távolinak tűnik.