Gőzhajótörténeti kiállítás nyílik Temesváron

Hosszújáratban címmel a Pest és a Duna-delta között közlekedő egykori folyami gőzhajójáratok több mint másfél évszázados történetét bemutató kiállítás nyílik szombaton a temesvári Víz Múzeumában – tudatta a Liszt Intézet bukaresti központja és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

A két szervező együttműködése nem új keletű: ennek gyümölcseként a bukaresti magyar kulturális intézet az elmúlt években több kiállításon mutatta be Bukarestben és más romániai helyszíneken a magyar közlekedés történelmét. A Kalandra fel! Budapest-Konstantinápoly túraút, 1912 című kiállítás az autózás kezdeteit, a Kisföldalatti 125 című kiállítás pedig a budapesti millenniumi földalatti történetét idézte fel.

A mostani kiállítás immár a harmadik abból a sorozatból, amely a dunai hajózás történelmével foglalkozik: 2021-ben a Gőzhajóval Bécstől Konstantinápolyig című kiállítás-sorozat a dunai gőzhajózás kezdeteibe, a 2022-ben négy romániai helyszínen is bemutatott Kihívások és válaszok a Dunán – Magyarország és a dunai hajózás a két világháború között című kiállítás pedig az első világháborút követően a dunai hajózásban bekövetkezett jelentős változásokba nyújtott betekintést.

A Hosszújáratban kiállítás Pest és a Duna-delta között közlekedő gőzhajó-járatok történetét mutatja be 1830-tól egészen 1990-ig. Kósa András László, a Liszt Intézet bukaresti központjának igazgatója szerint a dunai régió története erőteljes integrációs és sokkhatásszerű dezintegrációs hullámok folyamataként is leírható, melyek jelentősen tágították-szűkítették a dunai vízi út kínálta lehetőségeket. „A gőzhajójáratok összekötnek, amikor a térség integrálódik, és megszakadnak, amikor falak emelkednek az államok határain. Vagyis a dunai gőzhajójáratok áttekintése révén egy olyan olvasattal gazdagodhat a látogató, mely a közlekedéstörténet nyelvén teszi megérthetővé az integráció és dezintegráció megtapasztalását a dunai államok társadalmai között” – fogalmazott meghívójában az intézményvezető.

A kiállítás három tematikus, ugyanakkor kronologikus egységben épül fel, amelyek – az alcímek szerint – a korlátok lebontásának, kapcsolatok kiépítésének, a megszakítottság dinamikájának és a szocialista „különutasság és testvériség” időszakát ölelik fel. A tárlaton az archív felvételek mellett korabeli térképeket, menetrendeket, hajómodelleket és rövid filmhíradókat is megtekinthetnek az érdeklődők.

A kiállítás Temesváron 2024. február 29-ig látogatható, ezt követően Bukarestben, majd – Románia három dunai kikötővárosában – Szörényváron (Turnu Severin), Galacon (Galați) és Tulceán tekinthetik meg az érdeklődők.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az oroszok előre figyelmeztetik a szervilis románokat

Következő hír

A VÁRAD decemberi számáról

Related Posts
Total
0
Megosztás