Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője pártja, a Demokratikus Koalíció nevű SZDSZ-utód kongresszusán mondott ma évértékelő beszédet. A beszéd meglehetősen agresszív volt. Ha félretesszük a nevetséges körítést, kétségtelenül riasztó volt a dollárbaloldal vezetőjének kenetteljességbe csomagolt, de tagadhatatlanul fenyegető stílusa – írta az Origo.hu.
A kongresszus mi mással is kezdődhetett volna, minthogy nevetséges kisfilmeken keresztül elmondják a tipikus baloldali hazugságokat és álhíreket. A végén természetesen ismét megjegyezték, hogy készülnek… hogy mire, azt most sem tisztázták.
A másfél évtizede megbukott exminiszterelnöknek a mai magyar kormány békepártiságáról mindenesetre a bucsai mészárlás jutott eszébe, elég sajátos módon. Mivel a baloldal fegyvert akar szállítani az ukránoknak, ezen nehéz csodálkozni. Azon sem, hogy azt mondta, hogy aki nem a Fidesszel van, az jöjjön az ő pártjába. A baloldal vezére most már nemcsak vezetni akarja a többi pártot, hanem más ellenzéki pártot nem is akar látni.
A cigánysággal kapcsolatban zavaros mondatain túl volt egy sajátos megjegyzése: „van bennünk távolságtartás” irányukban, mondta többes szám első személyben. A fideszeseknek pedig azt üzente fenyegetően, hogy „szégyelljétek magatokat”. Végül négypontos tervet is bejelentett, például hogy fontos az árnyékkormány, meg legyen sok aktivistájuk. Bemondta azt is, hogy Vágó István nem lesz elnökségi tag, mert visszavonul vagy visszavonultatják. Nyilvánvaló, az egyre szánalmasabb helyzetbe került egykori „kvízprofesszortól” meg akartak szabadulni.
A „dollárbaloldal” továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál – így reagált a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István a DK-elnök évértékelőjére. Magyarországon egy baloldal van, azt pedig Gyurcsány Ferenc vezeti, ez egyértelmű. Miként az is, hogy semmin nem fognak változtatni: folytatni fogják háború- és szankciópárti politikájukat, pontosan úgy, ahogy azt a külföldi finanszírozóik elvárják tőlük.
A magyar emberek azonban elmondták a véleményüket: 97 százalékuk nem kér az elhibázott szankciókból. Azaz Gyurcsány Ferenc és a dollárbaloldal – úgy, ahogy korábban más nemzeti sorskérdések esetén – most is a magyar emberek érdekével szemben határozza meg a politikáját. Továbbra is támogatják a szankciókat és a fegyverek küldését a háborúba – közölte Hollik. „Tehát az évértékelőből röviden két dolgot tudtunk meg. Egy: továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök. Kettő: a dollárbaloldal továbbra is a magyar emberek érdekével szemben politizál” – összegzett a szóvivő.