Lázár János építészeti és közlekedési miniszter 2022 végén Bukarestben egyebek között azt mondta, hogy Magyarország Kormánya 2010 óta különböző beruházások és programok révén 995,24 millió (közel egy milliárd) euróval támogatta az erdélyi magyarokat. A pénzt óvodák, iskolák, tejgyárak, magyar egyházak által adminisztrált épületek korszerűsítésére, felújítására, magyar egyetemek fejlesztésére, napközi otthonok, vágóhidak, silók építésére, mezőgépek vásárlására, mezőgazdák, kisvállalkozók segítésére stb. fordították.
Nemrég azonban a román külügyminisztérium a magyarországi befektetések leállítását helyezte kilátásba. Az ok? A Bukarest által felhozott legfőbb „érv” így hangzik: a pályázatokat Romániában meghirdető Pro Economica Alapítvány úgymond nem biztosít egyenlő esélyeket a román és a magyar etnikumú erdélyiek számára a támogatások elnyeréséhez. (Értsd: diszkriminálja a románokat.) A pályáztatók és magyar újságok által nyilvánosságra hozott adatok szerint ez az állítás egyszerűen nem igaz. Tehát amit Bukarest „érvnek” mond, valójában ürügy, kifogás.
Ettől függetlenül a következőkben azt igyekeztem logikusan végiggondolni, hogy a Magyar Kormány tulajdonképpen miért nem támogathat Erdélyben „csak” magyarokat, vagyis miért nem dönthet arról, hogy kik kapják a magyar állam pénzét? (Valaki a saját tulajdonát miért nem ajándékozhatja annak, akinek akarja?) Erre a kérdésre a válasz a következő: mert az Európai Unió a hasonló támogatásnyújtást (egyfelől pozitív, másfelől negatív) diszkriminációnak tekinti, illetve jogszabállyal tiltja – a szóban forgó jogszabályt pedig Románia szófogadó tagországként átvette és kivételes buzgalommal alkalmazza.
Tekintsünk el attól, hogy bár sokszor utalnak rá, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata és más nemzetközi egyezmények sem határozzák meg, nem definiálják pontosan a diszkrimináció, azaz a megkülönböztetés fogalmát.
A szociológiában kétféle diszkriminációról beszélünk: hátrányos (vagy negatív) és hátrányt csökkentő (vagy pozitív) megkülönböztetésről. A hátrányos megkülönböztetés „az egyenlő bánásmód elvével ellentétes eljárás. Általa létrejön az esélyegyenlőtlenség, a gazdasági vagy a társadalmi igazságtalanság.” A pozitív diszkrimináció „csoportra, személyre vonatkozó jogi, adminisztratív vagy egyéb segítséget jelent, melyre a csoport vagy személy valamilyen szempontból a többséghez képest hátrányos helyzete ad okot.” Esetünkre alkalmazva a román kormány érvelése a következőképpen értelmezhető: a támogatások elnyerésére Erdélyben pályázatot hirdető Magyar Kormány a magyarokat pozitív, a románokat negatív diszkriminációban részesíti. Mégpedig azáltal, hogy nem biztosít egyenlő hozzájutási esélyt mindkét etnikum számára.
Csak innen nézve a dolog rendben lévőnek tűnhet. Azonban lássuk, mi történik, ha a cselekményt tágabb kontextusba helyezzük. Amikor a Magyar Kormánytól diszkriminációmentes pályázatkiírást követel, az Európai Unió nyilvánvalóan abból indul ki, azt feltételezi, hogy Románia többségi és kisebbségi polgárai a törvény előtt egyenlők, egyforma bánásmódban részesülnek. Például az itteni magyar kisebbség tagjait a társadalmi élet egyetlen területén sem éri negatív diszkrimináció. Mert mi a helyzet, ha ez a feltétel nem teljesül? Akkor az Európai Unió által támasztott követelmény így módosul: Románia negatív diszkriminációban részesített polgárait hátrányos helyzetük enyhítése/ megszüntetése érdekében sem szabad pozitív diszkriminációban részesíteni. Tehát egy olyan elvárás, amellyel az Európai Unió a tagországok valamennyi polgára számára esélyegyenlőséget akart biztosítani – ellenkező hatást vált ki, a visszájára fordul.
Ezek után már csak az a kérdés, hogy a mindenkori Román Kormányok esélyegyenlőséget biztosítanak-e az ország többségi és kisebbségi polgárai számára. Persze nem látszatra, deklarációk szintjén, hanem a mindennapi életben, a valóságban.
Tovább is van, mondjam még?
Boros Ernő
