A digitális világ tesztalanyai vagyunk című minapi írásában egy bizonyos Horváth József, a jelenlegi magyar kormány egyik „titkosszolgálati és nemzetbiztonsági szakértője” – van belőlük több is, naphosszat a közmédia különböző csatornáin szakértenek – azon morfondírozott, hogy hol húzódik a törvények szabta határ egy internetes felületen szervezett kampány és a nemzet biztonságát fenyegető művelet között.
Egyebek mellett azt írta: „Itt volt néhány hete a romániai elnökválasztás, amelyről még nem tudjuk, hogy a szálai hová vezetnek. De az esetet nem intézhetjük el egy vállrándítással vagy egy cinikus romániázással. Ami tény: az elnökválasztás első fordulóját egy olyan jelölt nyerte meg, akinek alig volt programja, nem tartott személyes kapcsolatot, nem lépett fel kampányrendezvényeken, előtte szinte alig ismerték az országban. Mégis győzött egy jól felépített, mondhatni profi módon kitervelt művelettel, amelyet csak a közösségi médiában folytatott. A végeredmény szempontjából most mindegy, hogy melyik platformot használták, hiszen a megcélzott közönség elérése számít egyedül. A siker mindenkit megdöbbentett. A román titkosszolgálatok jelentése szerint egy több tízezer álprofilból álló hálózatot használtak, amit már nyolc évvel ezelőtt létrehoztak.”
Innentől kezdve nem érdemes tovább idézni, sőt komolyan sem venni a szerző meglátásait, hiszen egyetlen elszólásából kiderül, hogy egyáltalán nem ismeri a romániai helyzetet, a román nemzetállam múltját és jelené: „A román titkosszolgálatok jelentése szerint…” Ha Horváth József (vagy bárki más) készpénznek vesz bármilyen jelentést, amit a román titkosszolgálatok, a mélyállami klikkek vagy akár a bukaresti statisztikusok és elemzők kész tényként, „adatként” szolgáltatnak, elsütnek, sulykolnak, terítenek és terjesztenek, akkor vagy naiv, vagy egyenesen tájékozatlan. Ami nemzetbiztonságilag megbocsáthatatlan.
Az idézett cikk szerzője a „demokratikus Securitate” teóriáját is előadja a Románia elleni „orosz hibrid hadviselésről”, bár megpróbál óvatosnak lenni: „Az tény, hogy valami furcsa dolog játszódott le a szomszédunkban. Amiről még nem tudjuk, hogy kik és milyen szándékkal húzódnak meg mögötte.” Arra viszont nem sok szót veszteget, hogy az utóbbi hetek hatalmi intézkedései egyetlen dolgot szolgáltak a balkáni államban: a demokratikus választások révén történő hatalomváltást célzó és a 35 éve regnáló korrupt politikai osztály leváltását kifejező népakarat elutasítását és megmásítását.
Nem lehet egy demokratikus jogállamban arra hivatkozni, hogy a nép nem tudja, mit akar. Hogy a választókat manipulálták, félrevezették, befolyásolták stb. Ugyanis „hivatalból” ezt teszi a mindnekori hatalom és a mindenkori ellenzéke. Állít, tagad és ígér. Erről szól maga a VÁLASZTÁS is, ami alatt azt a döntéshozatalt értjük, amikor az érintett közösség választójoggal rendelkező tagjai arról döntenek, hogy kik töltsék be a hivatalos tisztségeket. A modern képviseleti demokráciákban ez a szokásos módja a törvényhozó hatalmat képviselő szerv tagjainak kiválasztásának, jobbára a végrehajtó hatalom vagy az igazságszolgáltatás vezetőit és a regionális vagy helyi kormányzatot is így hozzák létre. A választást mint döntéshozatali eljárást nemcsak a politikai életben használják: elterjedt a közélet más színterein is, a civil szervezetekben és a versenyszférában egyaránt. Ma a választás jelenti a demokrácia alapját. A választónak pedig joga van „jól” vagy „rosszul” választani, vagy részt sem venni benne. Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz?
Egyetlen dolog biztos: a népet nem lehet leváltani. Figyelmen kívül hagyni lehet, de az már nem demokrácia.
Kiirtani sem lehet, mert akkor ki termeli meg a javakat azok számára, akik a politikát csinálják?
R. Balogh Mihály
