Sütő András születésének 96., valamint a székelyudvarhelyi Sütő-szobor felállításának 10. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Egyesület (SABE) és a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház ünnepi megemlékezést tartott június 23-án a székely anyavárosban.
Köszöntőbeszédet a művelődési ház, az önkormányzat és a SABE képviselői mondtak. A 2006-ban elhunyt neves erdélyi író alakját többen is felidézték, Dávid Gyula irodalomtörténész például Sütő András hagyatéka félszáz év távolából címmel mondott méltatást, Lőrincz György székelyudvarhelyi író 95+1+10 címmel emlékezett, Ferenczy Ferenc volt polgármester a szoborállítás történetéről közölt adalékokat a művelődési ház koncerttermében megtartott megemlékezésen, amelyen közreműködtek a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai, valamint Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművész.
Végül a tisztelgők megkoszorúzták a művelődési ház előtt egy évtizeddel ezelőtt felállított Sütő-mellszobrot, Zavaczki Walter Levente alkotását, amely mindmáig az egyetlen szobra Romániában a Herder- és Kossuth-díjas írónak, drámaszerzőnek, legendás erdélyi értelmiséginek. Felállítását a Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kezdeményezték.
Ide kapcsolódik, hogy június 17-én az író marosvásárhelyi sírjánál maroknyi tisztelő emlékezett rá, Demeter József ny. lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke rövid beszédében a következőket mondta: „1979-ben – tehát 44 évvel ezelőtt – Sütő András Bécsben átvette a Herder-díjat, majd az azt követő napokban az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem konferenciáján is jelen volt. Ekkor hangzott el a Nyugat-Európában emigrációban jól ismert, erdélyi származású író, Cs. Szabó László részéről az alábbi Sütő-értékelés: »Kedves Barátaim! Erdélyben kitűnő értékek vannak, de ahogy azt Orwell egyszer már megírta, hogy vannak a kitűnők között kitűnőbbek, az egyenlők között egyenlőbbek, hát így vagyunk mi Sütő Andrással is, aki bizonyára tiltakozna ez ellen. Kitűnő írók vannak, de Ő kitűnőbb.« Eddig az idézet, melynek kapcsán mi is Cs. Szabóval egyetértünk, csak azt nem értjük, hogy az a város, ahol legtöbbet élt és alkotott, s ahol harcos szíve megpihent, most, csaknem 20 év után sem volt képes intézményt, utcát, teret elnevezni róla, szobrot állítani jelenvalóságának. Csak síremléke van, kopjafája, illetve volt házán egy emlékeztető márványkő, de a mai ház már egyáltalán nem az a ház, melyben az író élt. Más szöveggel kellene újra emléktáblát állítani. A bibliai történet szerint Józsué azt kéri a törzsenként kijelölt 12 férfiútól, hogy emlékeztetőül 12 követ vegyenek ki a Jordán vizéből, és helyezzék el a szálláshelyükön. E kövek emlékeztessék mindörökké Izráel fiait a csodára, melyet az Úr tett velük. Vajon a mi »szálláshelyünkön« ez a város mikor fog majd egyetlen követ elhelyezni, hogy emlékeztessen a köztünk élt és alkotásaiban ma is elő Sütő Andrásra? Én hinni szeretnék abban, hogy ennek is eljön egyszer az ideje, mert az Írás szerint ideje van a kövek szétszórásának, de ideje van a kövek összerakásának.”
