Ismét hergelnék a székelyeket a román nacionalisták

A román zászló napjára Sepsiszentgyörgyre hívja a románokat a nacionalista Calea Neamului (Nemzet Útja) szervezet, egyúttal gyűjtést is indítva egy „országos premier” megvalósításához – adta hírül a székelyföldi sajtó.

A szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu a közösségi hálókon hirdette meg, hogy 300 héliumos léggömböt engedne fel Háromszék megye székhelyének központjában, melyek a tervek szerint a magasba emelnek egy háromméteres román trikolórt. A lufieregetést vasárnap 18 órára időzítik, a háttérben majd felhangzik a román himnusz.

Tîrnoveanu, aki már eddig is több provokatív akciót szervezett Sepsiszentgyörgyön és az Úz-völgyében, egyúttal arra kéri híveit, hogy támogassák pénzzel a kezdeményezést, mert az adományokból vásárolná meg a lufikat és az óriáslobogót. Felhívásában kifejti, a megmozdulás tudomása szerint előzmény nélküli az egész országban, ezért arra kéri a románokat, osztozzanak az élményben, amikor a nemzeti szimbólum a „magaslatokba emelkedik” ott, ahol ezt a legnehezebb megtenni. Nem lesz egyszerű, taglalja, de minden előre nem látható akadályon átlépnek, ezek az akadályok szerinte a szél, az eső és a polgármesteri hivatal lehetnek.

Sepsiszentgyörgyön június 26-án, vasárnap a Kovászna megyei kormánybiztosi hivatal az Állomás negyedben, az ismeretlen román katona emlékművénél szervez hivatalos ünnepséget a román zászló napja alkalmából.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az ellenzék álmegoldásnak tartja a román kormány árkompenzációját

Következő hír

Magyarországon korlátozzák a tankolást

Related Posts
Total
0
Megosztás