Izrael újabb „önvédelmi agressziója”

A zsidó állam határaitól ezernél is több kilométerre lévő Iránban hajtott végre légitámadásokat az izraeli hadsereg ma hajnalban. Jeruzsálem és csatlósai önvédelemnek nevezik a hadműveletet.

A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, az izraeli gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média, bár akkor is ezt állítják, amikor bunkerromboló bombákkal pusztítanak el civil lakótömböket Gázában vagy Libanonban.

A vadászgépek úgymond Izraelt fenyegető rakétákat gyártó iráni üzemekre, légvédelmi létesítményekre mértek csapást, amelyek korlátozhatnák a légierő cselekvési szabadságát, valamint föld-föld ballisztikus rakéták indító állomásait támadták. Egy katonai forrás szerint mintegy húsz iráni célpontra mért csapást Izrael.

A hadműveletben több tucat izraeli vadász-, hírszerző és légi-üzemanyagtöltő repülőgép vett részt Irán területén, több helyszínen. Ezzel is bizonyították, hogy a zsidó állam bárhol támadhat a Közel-Keleten

Irán szerint nem okozott jelentős károkat a zsidó légitámadás, a perzsa állam légvédelme részben elhárította a Teherán, Huzesztán és Ilám tartományokban lévő katonai létesítmények elleni csapást, részben pedig jelentősen korlátozta a légicsapások okozta károk mértékét. Irán korábban arra figyelmeztette Izraelt, kerülje az ország ellen irányuló „kockázatos akciókat”. Az incidens kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá, jelezve: Izrael megfelelő választ fog kapni.

Az izraeli támadás az USA tudtával, beleegyezésével és támogatásával történt. Irán hetek óta készült egy izraeli válaszcsapásra, miután október 1-jén mintegy kétszáz ballisztikus rakétát lőtt ki a zsidó államra, megtorlásul a Teheránnal szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért.

Közben az izraeli hadkötelesek körében háborúellenes mozgalom indult, már több mint 130-an tagadták meg a katonai szolgálatot. Szerintük ez az örökös háborúzás nem szolgál semmilyen célt, mintha maga a konfliktus lenne Benjamin Netanjahu kormányfő és szélsőnacionalista támogatóinak célja. Izrael katonai akció sokezer ártatlan civil áldozatot követeltek az elmúlt időszakban, százezrek kényszerültek elmenekülni otthonaikból a Közel-Keleten.

Bibi Netanjahu miniszterelnök egy megbeszélésen vesz részt a védelmi minisztérium parancsnoki központjában Tel-Avivban 2024. október 26-án, miközben Izrael légicsapásokat hajt végre Iránban

Total
0
Megosztás
Előző hír

Cenzúrázó ukrán diktatúra – Kennedy megmondta

Következő hír

Viharsarki román utánfutó

Related Posts
Total
0
Megosztás