Kampánymozi, pártmozi?

A magyarországi Vándormozi nevű cég 2016-ban, több magánszemély, vállalkozás és civil szervezet összefogásával jött létre, és a Kárpát-medencében először Erdélyben, Székelyföldön és Partiumban kezdett el mozifilmeket vetíteni. A bihari sajtóban megjelent, hogy a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet május 27-én vetítik Nagyváradon, mégpedig a Partiumi Keresztény Egyetemen.

A vetítést közönségtalálkozó követi, de azt nem közölték, hogy kivel/kikkel. Egyes hírek szerint maga a producer, Rákay Philip lesz a házigazda. S bár a részvételt ingyenesként hirdették, azt regisztrációhoz kötik. Jelentkezni és regisztrálni pedig csak személyesen lehet a váradi RMDSZ-irodában! Vagyis be kell menni a Szent László téri pártszékházba, és ott belépőjegyet kell kérni a Petőfi-filmnek nevezett alkotás megtekintésére. azt is közölték, hogy társszervező a Partium Alapítvány, ami bukaresti magyar parlamenti párt, az RMDSZ helyi alapítványa.

Mint ismeretes, a párt rendkívül agresszív és költséges választási kampányt indított az elmúlt hetekben Bihar megyében, amelynek során a hangadóik az Erdélyi Magyar Szövetség politikusait és szimpatizánsait kártékony rovaroknak, tenyésztett semmirekellőknek titulálták, továbbá erkölcsteleneknek, becsteleneknek és nemzetárulóknak azokat a magyar embereket, akik nem az RMDSZ-re és korrupt, inkompetens, kontraszelektált aktivistáikra, képviselőikre szavaznak.

De lássuk, mit ír a magyarországi sajtó a szóban forgó filmalkotásról. Két hónappal a Most vagy soha bemutatása után végre úgy tűnt, lecsillapodtak a kedélyek, mindenki kezdte elfelejteni, hogy a kritikusok cafatokra szedték, sokan történelemhamisító alkotásnak bélyegezték meg, míg a nézők közül sokan dicsérték. Éppen ezért a Most vagy soha nagyon megosztó lett a magyarok körében, talán soha nem készült még olyan hazai produkció, ami ennyire ellentétes reakciót váltott volna ki az emberekből. Rákay Philip többször is beleállt a kritikusokba, illetve azokba a történészekbe, akik szidták, támadták a filmet, a producer például azt is mondta, hogy a Most vagy soha pont olyan fikciós elemeket tartalmaz, mint a Titanic, mégsem támadta be senki az amerikai filmet azért, mert Jack és Rose karaktere nem is utazott a hajón.

Viszont most pont ezt a kijelentést lovagolta meg az a filmkritikus, aki eddig mélyen hallgatott a Petőfi-filmről és remélte, hogy nem kell megszólalnia vele kapcsolatban, de miután kétszer is megnézte Rákayék filmjét, nem tudott tovább hallgatni: Szirmai Gergely, a Hollywood Hírügynökség kritikusa kollégáival szemben nem nevezte történelemhamisítónak a produkciót, hanem egyenesen hazaárulásnak nyilvánította, emellett egy filmművészeti lombkoronasétánynak nevezte. Magyarország egyik rajongva imádott kritikusáról van szó, akinek a videóit százezrek szokták megnézni, és akit kimondottan magyar patriótának tartanak.

Szirmai a napokban tette ki azt a videót, amiben elmondja, miért tartja hazaárulásnak a Most vagy sohát, egyben rávilágított a filmnek azon hibáira, amit a többi kritikus vagy nem vett észre, vagy nem akartak szót ejteni róla. Igaz, a legtöbben politikai oldalról álltak bele a filmbe, de Szirmai Gergely teljesen politikamentesen, kizárólag filmes szemmel nézte a produkciót, és arra jutott, hogy ez a film egy borzalom minden szempontból.

Először is elmondta, hogy a márciusi ifjak ismeretlen mellékszereplőkként, a látszólag legyőzhetetlen nagyhatalom szimbólumaként vannak a filmben, miközben a Mosolygó Sára által alakított Szendrey Júliát terhes nőként agyonverik és hassal előre áthajítanak egy üvegen, egyenesen neki egy asztalnak, és még a férje, Petőfi Sándor sem foglalkozik ezzel. Ugyanakkor kiemelte, hogy a Most vagy soha valójában nem is a márciusi ifjakról szól, nem is külön Petőfiről, hanem a Horváth Lajos Ottó által alakított Farkasch tragédiájáról, hiszen az ő karaktere van a legjobban kidolgozva a történetben, és ő testesíti meg azt a személyt, aki minden megtesz a hatalom kedvéért, de ha már a hatalomnak nincs hasznára, akkor egész egyszerűen otthagyja az utcán meghalni.

Szirmai azt is elmondta, hogy mi az, ami kifejezetten tetszett neki Rákay Philipék filmjében, aztán hangsúlyozta, hogy Berettyán Nándor milyen pocsék Petőfi, aki úgy néz ki, mint egy francia bulldog, aki a kajájára pályázik…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az erdélyi Müteferrika életművéről Törökországban

Következő hír

A nép kegyeit hajhászókról

Related Posts
Total
0
Megosztás