Két teherautónyi német szemetet kapcsoltak le a határon

A borsi határátkelőnél belépésre jelentkező kamionok harminc tonnánál is több elhasznált gumiabroncsot és zsákokba csomagolt textilhulladékot szállítottak.

A román határőrség illetékeseinek gyanús volt a két teherautó, amelyek a fuvarlevelek szerint különböző német cégek megbízásából használt ruhákat, és másodkézből származó, de még használható gumiabroncsot hoztak volna be Románia területére. A tüzetesebb vizsgálat nyomán kiderült, hogy valakik egyszerűen így akartak harminc tonna szeméttől megszabadulni, tekintve, hogy a szállítás még mindig olcsóbb, mint a hulladék németországi előírások szerinti feldolgozása.

A szemétexport sok nyugati cég bevett gyakorlata, de az utóbbi időben már a harmadik világ országai sem nyelik le szó nélkül a területükre áramló irgalmatlan mennyiségű hulladékot, Románia pedig elvileg ugye EU-tagállam, ahová nem lehetne csak úgy más országok szemetét fuvarozni. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a most visszafordított mennyiség többszöröse jut be évente az országba, és ezzel a fuvarral és próbálkoznak még majd, talán egy kevésbé forgalmas határátkelőn, ahol éppen nem annyira szigorú a hatóság…

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás