A polgári–nemzeti oldal ebben az esztendőben is szabad és független megemlékezéseket szervez március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából a Partium fővárosában. A bukaresti kormánykoalíció tagja, az RMDSZ saját híveit és szövetségeseit szólítja hadrendbe.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a következő program szerint emlékezik március 15-én az 1848-as dicsőséges forradalomra: 10.30 órakor koszorúzás Rulikowski Kázmér síremlékénél a köztemetőben, ahol rövid beszédet mond Nagy Zoltán, az EMSZ nagyváradi szervezetének alelnöke. 11 órakor megkoszorúzzák Petőfi Sándor szobrát a költő nevét viselő parkban, az egykori Schlauch-kertben. Itt Habinyák István, a szövetség Bihar megyei elnöke mond rövid beszédet. 11.30 órakor Farszádi Kováts Mihály, Bem tábornok segédtisztje síremlékénél tisztelegnek a főutcai Barátok templomának alagsorában, ahol Moldován Gellért Lajos, az EMSZ városi szervezetének elnöke szól röviden. 15 órakor kezdődik a néptáncos-zenés toborzó a központi Szent László téren, ahonnan 15.40 órakor vonulnak át az ünneplők magyar lobogók alatt az Ezredévi emléktérre, Szacsvay Imre mártír országgyűlési jegyző szobrához. Itt 16 órakor olvassa fel Simon István Előd kolozsvári konzul Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét, majd Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mond beszédet. A Váradi Dalnokok nevű dalárdának az alkalomhoz illő műsora után koszorúzásra kerül sor. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak – közölték egy hírlevélben.
Az RMDSZ-es pártsajtó már napok óta híreli, hogy „idén sem marad el Nagyváradon a fáklyás felvonulás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepén. A megemlékezés alkalmával három napon át szervez rendezvényeket a helyi RMDSZ” – a már bejáratott helyszíneken és forgatókönyv szerint. A változás csak annyi, hogy nem a főtéri katolikus vagy az olaszi református templomban lesz a szombat délutáni ökumenikus igeliturgia, mivel mindkettő felújítás alatt áll, hanem a Barátok templomában.
A propagandisztikus mondatokkal megtűzdelt RMDSZ-toborzó nagy nyilvánosságot kapott a kormánypárti magyar sajtóban – és főleg csak ez –, kiemelve, hogy a kisebbik román kormánypárt közösen ünnepel Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel, a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközséggel, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközséggel, valamint a civil és az ifjúsági szervezetekkel. Ez utóbbi alatt azt kell érteni, hogy az RMDSZ saját „civil és ifjúsági” szervezeteivel…