Kezdődik a Tusványos – szájkosarat kért Bukarest

„Van, ami örök” mottóval ma délelőtt 10 órakor nyit hivatalosan a székelyföldi Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (becenevén Tusványos), a vasárnapig tartó rendezvénysorozatot az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezi.

A 47 partnerszervezet 27 rendezvényhelyszínen több mint négyszáz programmal várja az Olt parti táborba érkező érdeklődőket. Az időszerű közéleti, politikai kérdésekről szóló pódiumbeszélgetéseket idén négy témakörbe csoportosították: a háború és következményei, a gazdasági helyzet és a válságkezelés, Európa jövője és a magyar nemzetpolitika.

Idén is lesz a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala, a hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tart előadást, valamint válaszol a közönség kérdéseire.

A Tusványos számos kulturális, hagyományápoló, ismeretterjesztő és szórakoztató programot is kínál, a már megszokott (bár bosszantó) párhuzamosságokkal és túlzott bőséggel.

A fesztivál koncertprogramja tegnap már megindult az udvarhelyi Transylvanium nosztalgiaegyüttes fellépésével, az idén nem lesz kiemelkedő, rendkívüli vendégfellépő, főként újhullámos együttesek érkeznek a táborba, a retróhangulatot a Negy Feró-féle Betarice és a Tankcsapda biztosítja.

A román sajtó hetek óta rosszallással és kültelki stílusban ír és beszél a Tusványosról, a magyar irredentizmus, szélsőnacionalizmus és szeparatizmus megnyilvánulásaként mutatva be, ami ellen a román nemzetállam nem képes hatékonyan fellépni. Orbán Viktort egyenesen nem kívánatos szereplőnek állítják be, változatosan mocskolódó jelzők kíséretében. Hogy ez az attitűd nem idegen a hivatalos bukaresti kurzustól, azt bizonyítja Szijjártó Péter külügyminiszter múlt heti találkozója román kollégájával, Bogdan Aurescuval, aki a bukaresti megbeszélésükön nem átallotta kritizálni a magyar kormányzat képviselőinek gyakori erdélyi látogatásait, külön is óva intve a magyar minisztert a Tusványos tekintetében, ahol úgymond a román felet érzékenyen érintő kijelentések szoktak elhangzani. Bukarest visszafogottságot vár el, és árgus szemekkel fogja figyelni a fejleményeket. A sajtó egy része arról írt, hogy Szijjártó „megértéssel fogadta” a szájkosárhasználatra irányuló kérést, más része szerint nem reagált semmit erre.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Ivóvíz-korlátozás vár Romániára

Következő hír

Az „Orsós”

Related Posts
Total
0
Megosztás