A Bukarestben megjelenő Adevărul napilap 2025. június 18-iki számában olyan cikk olvasható, amelynek kapcsán sok román sértődötten horkant fel. Az írás címe: „Ki a románokkal”: gyűlölet motiválta üzenet egy belfasti házon, a rendőrség vizsgálja. („Afară cu românii”: mesajul motivat de ură scris pe o casă din Belfast, investigat de Poliție).
A cikkből megtudhatjuk, hogy Észak-Írországban (amely mai formájában 1921 óta része az Egyesült Királyságnak) egy magántulajdonban lévő belfasti ház homlokzati falára fekete festékkel a következő jelszót pingálták fel: „out Romenian” (ki a románokkal – bár angolul helyesen „romanian” lenne). Az esetet a helyi rendőrség „gyűlölet által motivált vandál cselekedetként” vizsgálja. Mindez pedig annak a legutóbbi fejleménye, hogy az észak-ír fővárostól, Belfasttól körülbelül 50 kilométerre északnyugatra fekvő Ballymena városában június hónap első harmadában zavargások törtek ki két 14 éves román tinédzser miatt, akiket egy fiatal lány megerőszakolásának kísérletével vádolnak.
Az áldozat és családja támogatására a helyiek tüntetést szerveztek, amely békésnek indult, de erőszakos cselekményekkel folytatódott. A helyszínen csuklyás személyek tűntek fel, akik barikádokat emeltek, üzleteket, házakat támadtak meg, ablakokat, ajtókat törtek be, gyújtogattak, a kivezényelt rendfenntartókra Molotov-koktélokat, téglákat dobáltak.
Később a zavargások a fővárosra, Belfastra is kiterjedtek. Itt jelent meg az ominózus „Ki a románokkal” jelszó, amelynek a román sajtó megkülönböztetett figyelmet szentel. És amelynek kapcsán mi, romániai magyarok reflexszerűen egy másik feliratra asszociálunk. Természetesen arról a bizonyos „Ki a magyarokkal az országból!” (Afară, afară cu ungurii din ţară!) szlogenről van szó, amely sportújságírók szerint Bukarestben bukkant fel először, mégpedig egészen pontosan 1998. január 17-én, egy Steaua–Csíkszeredai Sportklub jégkorong-mérkőzésen. (De nyilvánvalóan nem csak azért, mert hokiban a székely kisebbség tagjai még mindig verik a többségieket.)
Ez az „elmés” jelszó az időközben eltelt közel 30 év alatt abban a Romániában, amelyet politikusai a kisebbségekkel szembeni bánásmód tekintetében példamutatónak mondanak, olyan „karriert” futott be, úgy elterjedt, hogy már-már a romániai sportrendezvények egyfajta sajátos velejárójának számít. Az a tény, hogy ezt a jelszót Romániában nagy nézettségű, a televízióadók által is közvetített sportmérkőzéseken és különböző más rendezvényeken zavartalanul skandálják, illetve mutogatják fel pannókon, már önmagában is jól jellemzi Bukarest kisebbségpolitikáját. Hiszen nyilvánvaló: ha a hatóságok nemkívánatosnak tartanák, könnyűszerrel véget vethetnének e sajátosan román közösségi rituálé korlátlan virágzásának. Amely – és ez szintén nyilvánvaló – nem spontánul jelentkező megnyilvánulás. A hatalom legsötétebb bugyraiban tanyázó valakik rendelik meg és támogatják anyagilag, immár évtizedek óta. Ráadásul szinte az egész többségi társadalom cinkos hallgatása közepette. (A politikusok, a sajtó képviselői, a közvélemény formálói egyaránt következetesen „félrenéznek”, úgy tesznek, mintha nem látnák, mi történik.) A jelenség kimondatlanul maradó üzenete pedig a következő: amit a gyakorlatban a hatalom felől bátran megtehetsz, azt – szabad. Akkor is, ha elméletben törvények, paragrafusok tiltják! A magyarellenesség romániai fokozódása pedig jól mutatja, hogy a többségi társadalom nemcsak megértette, de „hasznosítja” is ezt a burkolt eszmei mondanivalót.
Ilyen összefüggésben (a hazai viszonyok szem előtt tartásával) érdemes odafigyelni a belfasti „ki a románokkal” feliratra. Illetve arra a sajátos fejleményre, hogy ugyanazok a többségiek, akik erre az Észak-Írországban először tapasztalt feliratra sértődötten felkapják a fejüket, a „ki a magyarokkal az országból” jelszó pofátlanul sértő voltát annak ellenére sem akarják tudomásul venni, hogy utóbbi Romániában immár több évtizede terjeng zavartalanul. Régi mondás: „Más szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem veszi észre.”
Boros Ernő
