Kik akarják elpusztítani a Nemzeti Színházat?

Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatója egy televíziós műsorban beszélt a teátrum ellen hónapok óta folyó média- és propagandahadjáratról, ami két színészük balesete után indult meg. Tavaly novemberben, a Rómeó és Júlia című előadás közben zuhant le a díszletről és sérült meg Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó.

Vidnyányszky Attila a tévéműsorban elmondta: az elmúlt félévben mindenféle orgánumtól, szakértőtől, újságírótól azt hallották az emberek, hogy a Nemzeti Színház nem fizetett semmit a megsérült színészeknek, erre most kiderült, hogy mégiscsak fizettek. Sajnos ezeket a „nem fizettek semmit” dolgokat sosem reagálta le se Szász Júlia, se Horváth Lajos Ottó. Vélhetően valakik arra bujtogatják őket, hogy azt állítsák: nem törődik velük a színház.

Vidnyánszky szerint ha a megítélt kártérítést nem számoljuk, akkor is négymilliót kaptak fejenként, de míg a színész felvette a kártérítést, a színásznő nem, és nem is hajlandó normálisan kommunikálni a munkaadóival. „Ahol tudtunk, segítettünk Horváth Lajos Ottónak, és amennyire hagyta, Szász Júliának is” – jelentette ki.

Vidnyánszky Attila elmondta, Horváth esetében felmerül még egy kérdés is: a baleset kizárólagosan a színház felelőssége-e vagy a színész is visel valamekkora fokú felelősséget? Mint mondta, Szász Júlia kapcsán ez nem merül föl, ha normális lenne a kommunikáció, nagyon hamar tudnának fizetni, Horváth Lajos Ottóval azonban van egy vitájuk a felelősség tekintetében. „Nem oda ment, ahova előtte 33-szor, és a kollégái közül is húszan mentek, hanem egy másik irányba indult el és leesett” – fűzte hozzá.

A vezérigazgató elmondta: tizenegy éve, mióta a színházat vezeti, elképesztő erejű nyomás és fogáskeresés érkezik a posztkommunista, balliberális oldal irányából. El szeretnék pusztítani az intézményt. Ugyanazok az erők, amelyek 1965-ben fölrobbantották a régi Nemzeti Színház épületét. Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonosságuk, gondolatfolytonosságuk, és ezek az erők tizenegy éve nagyítóval néznek bennünket, és keresnek fogást rajtunk – mondta Vidnyánszky.

A Nemzeti Színház múltja és jelene szorosan összefügg ezzel a felturbózott kártérítési üggyel, mert nem mérgesedett volna el ennyire a helyzet, ha nem lennének erők, amelyek abban érdekeltek, hogy őket meghurcolják, pellengérre állítsák – mutatott rá Vidnyánszky Attila.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Teherautóval ment neki az imaháznak egy román Ausztriában

Következő hír

Vidámparki baleset Dél-Erdélyben, medvetámadás a Bucsecsben

Related Posts
Total
0
Megosztás