Talpra állás és újrakezdés: Merre tovább jobboldal? címmel közölt összeállítást a Mandiner.hu, több magyarországi közíró értelmiségi véleményét kikérve. Egyikőjük, a jeles publicista, író Bayer Zsolt A Takla-Makán sivatagban címmel osztotta meg gondolatait, az alábbiakban szemlézzük.
Ujgur nyelven a Takla-Makán azt jelenti: „a sivatag, ahonnan nincs visszatérés”.
Mintha betévedtünk volna a Takla-Makánba.
Ott vadászik ránk a Minótaurosz.
S hogy ő ki?
Kedves barátom mondta a következőket: „Tudd be a transzilván fatalizmusomnak, de szerintem a hazai nemzeti politika olyan algoritmushátrányba és napjainkra immár pénzügyi hátrányba is került, hogy a parlamentáris demokrácia keretei között ebből már nem lehetséges a visszatérés. A választókat nyilván becsapják és kifosztják a globalisták, de a választói dühöt az algoritmusaikkal mindig becsatornázzák és elterelik, az amortizálódó bábjaik helyére új bábokat ültetnek majd, társadalmi gyűlöletet pedig bármilyen nemzeti politika iránt digitálisan képesek kialakítani és fenntartani. 2026 ezért több mint kormányváltás vagy rendszerváltás. Ez tragikus korszakváltás. Nem vigasz, hanem súlyosbító tényező, hogy egész Európában ugyanez zajlik. 2030 és 2035 között megérkezik az új Minótaurosz: az európai egyesült államok. Magyarországot 2030-ra hasonlóan fogják belekényszeríteni a föderális európai egyesült államokba, mint 1982-ben az IMF-be: államcsőd előidézésével. Az 1973-as és az 1979-es világpiaci olajárrobbanás miatt a Kádár-rendszer csak nyugati hitelekből bírta fenntartani a gulyáskommunizmust. 1981-ben a nyugati bankok leállították a hitelezést, az arab országok pedig elkezdték kivonni petrodollárjaikat az MNB-ből. Ezért 1982-ben Fekete János »megmentette« országunkat, úgy, hogy belökte az IMF-be. Jelenleg a »gulyáskapitalizmust« is csak folyamatos nyugati hitelből lehet fenntartani. Magyar Péterrel az államcsőd és a fizetésképtelenség küszöbére fogják sodortatni az országot, majd 2030 körül érkezik egy új »megmentő«, aki az összeomlás elől belöki az országot az európai egyesült államokba. Addig pedig megy a vetítés az abszolút filmszínházban.”
Félek, barátomnak igaza van.
Mi pedig bolyongunk a TaklaMakánban, és nem értjük, hogy kerültünk oda. Pedig odakerülésünkben benne van mindenki keze: Brüsszelé, a német – és még ki tudja milyen – titkosszolgálaté, Bogár Laci bátyám „háttérhatalmáé”, szóval mindenkié.
És persze benne vagyunk mi is. A kudarcainkkal, a bűneinkkel, a sikereinkkel és az örök igazságainkkal együtt.
Az örök igazságainkkal, amelyek egyre szűkölő, soványodó, fogyó körben hatnak még.
De még hatnak.
Ezért nem szállhatunk ki az egészből.
Tisztességtelen lenne.
Másik kedves barátom mondta: „Amúgy ez nem a Fidesz, illetve a politika kudarca, hanem az egész magyar értelmiségi osztályé, a bibói elité. A politikusokat könnyű elszámoltatni és számonkérni, de mikor fog önmagába nézni az orvosi, pedagógusi, jogászi szakma, az akadémiai és művészvilág, és elszámolni mindazzal, amit az elmúlt harminchat évben művelt, vagy amit elmulasztott? Ma is tettestársak a gonosztettekben, vagy csak néma cinkosok – tisztelet a kivételnek. A tömegnek nem dolga, hogy erre legyen igénye. Nekünk viszont igen, és nem a sátánnal kell vitázni, hogy miért gonosz, hanem önmagunkkal, hogy miért nem tettünk meg mindent a családunkban, a hivatásunkban, a köz- és a mindennapi életben, hogy ne a gonosz győzzön. Az előbbi felsorolásból az egyházainkat ki is felejtettem, pedig – sok más mellett – arra a kérdésre is választ kéne adni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem megalapítása után három és fél évtizeddel miért nincs egy magát megszervezni, az értékeiért kiállni és a nemzetét vezetni képes keresztény értelmiség-elit, csak a Tarr Zoltánok vannak.”
Félek, ennek a barátomnak is igaza van.
Ám ezek az igazságok nem fognak bennünket kivezetni a Takla-Makánból.
Azonban mit kérünk naponta a mi Atyánktól, amikor elmondjuk a Miatyánkot? „Legyen meg a Te akaratod!” Ha az az akarata, hogy elvesszünk, méltósággal el kell fogadnunk a megváltoztathatatlant. Ám ha nem az ő akarata, hogy elvesszünk, aggodalmaskodhatunk bármennyit, akkor sem fogunk elveszni. Hiszem, hogy a Jóisten nem elveszejteni, hanem életre ébreszteni akarja a fehér-keresztény-magyar embert.
Mondtam már: 1914, 1919, 1920, 1944, 1945, 1949, 1956 – nagyszüleink és szüleink ezt mind végigélték, és a legtöbbjük még 1990 előtt meg is halt. Mi pedig az ő élni akarásuknak is köszönhetően itt vagyunk, és békében, biztonságban és viszonylagos jólétben leélhettünk hatvan évet. Ezt most közösen elrontottuk, és várjuk, hogy mi lesz. De úgysem tud más lenni, mint amit az Úristen jónak lát.
Romok lesznek újra, és mérhetetlen veszteség. Aztán talpra állás és újrakezdés.
Mondom, talpra állás és újrakezdés.
Jó, ha az egészből ennyit megjegyeztek. Talpra állás és újrakezdés. Ez a kivezető út a Takla-Makánból.
