„Partiumi botrány: mellőzött magyar ima” címmel az E-hir nemrég beszámolt arról, hogy nem hangozhatott el magyar ima „az 1989-es romániai forradalom hőseinek emlékére tartott megemlékezésen Szatmárnémetiben, holott a szabadságért harcolók között több magyar nemzetiségű is volt”.
„A református, római katolikus és görögkatolikus egyházak képviselői idén december 22-én is jelen voltak a Szatmár megyei prefektúra és a román hadsereg által szervezett ünnepségen, de nem mondhattak imát, mivel kihagyták őket a programból, a szervezők az ortodox ceremónia és ima után a következő programpontra tértek át.”
Az alábbiakat egy közel tizenhét évvel ezelőtt megjelent újságcikkből idézem. „A Szatmár Megyei Művészeti Felekezeti és Közművelődési Igazgatóság alulírottat nemrég a Művelődési újságírásért 2005 oklevéllel tüntette ki. Az ember hiú lény, eleinte örültem az elismerésnek. De aztán… Az oklevelet a Szatmár Megyei Könyvtár olvasótermében nyújtották át. Az alkalomra rendezett ünnepség olyan vallási ceremóniával vette kezdetét, amelyet ortodox pópa végzett. Bár a teremben rajtam kívül is szép számban tartózkodtak más vallásúak, a ceremónia római katolikus, görögkatolikus, református vagy más felekezetű pap közreműködése nélkül zajlott. Ahogy az már hasonló alkalmakkor lenni szokott, következtek a ’szpícsek’. Beszédet mondtak: Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere, a megyei művelődési igazgatóság igazgatója, a megyei könyvtár igazgatója és még sokan mások. Az egész, több mint egyórás rendezvény alatt egyetlen magyar szó sem hangzott el. Pedig a Művelődési újságírásért 2005 oklevelet a kitüntetettek közül hárman magyar nyelven írott cikkekért kaptuk, és a teremben rajtunk kívül szép számban tartózkodtak még magyar anyanyelvűek.
A magyar nyelv immár az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyike. (Nem mintha ennek különösebb jelentőséget tulajdonítanék, de tény: a román nyelv egyelőre nem tartozik az EU hivatalos nyelvei közé.) Románia a közeljövőben az Európai Unió tagállamává szeretne válni, aminek érdekében honatyáink nem győzik eleget bizonygatni: minden tekintetben érettek vagyunk a csatlakozásra, az ország lakosai immár ’európaiasodottak.’ Sőt, Băsescu hajóskapitány úr máris leckézteti Európát. A Kárpátok egy korábbi, de 1989 decemberében lepuffantott géniuszához hasonlóan azt mondja, úgy, ahogy Romániában, sehol nem oldották meg a kisebbségi kérdést…
Szóval kitüntettek, örülnöm kellene. De szomorú vagyok. Ráadásul még csak abban se reménykedhetek, hogy a fentebb leírt volt az utolsó alkalom, amikor kitüntetett kisebbségiként ilyen ’kitüntetett’ bánásmódban részesítettek ebben az országban. (Boros Ernő: Kitüntettek: alkalom a szomorúságra, Új Magyar Szó, 2006. február 2.)
Mindössze 11 hónappal a fenti cikk megjelenése után – hivatalosan 2007. január 1-jén – Románia az Európai Unió tagországa lett. Az itt vázolt két eset tükrében történt-e változás időközben? A magyar nyelv használatának egyre következetesebb mellőzésén kívül talán annyi, hogy a bukaresti hatalom képviselői ma már nem csak Tőkés László szerepét tartják célszerűnek kicenzúrázni az 1989-es romániai forradalmi események krónikájából. A magyar mártírokért való hangos imádkozást sem ítélik kívánatosnak – legalább amennyiben az magyarul, és nem ortodox rítusra történne. Az élők után immár „holt lelkeinken” tehát a sor. Gogoltalanított változatban cserélnek identitást: nem megvásárolják, hanem kisajátítják őket. Cserébe megkérdezésünk nélkül és helyettünk változatlan gyakorisággal szajkózzák azt a sajátosan román rigmust, miszerint „úgy, ahogy Romániában, sehol nem oldották meg a kisebbségi kérdést”. Közben mi, nem románok egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy hozzátegyük: „talán csak Ukrajnában”.
Boros Ernő
(Címkép: Marc Chagall Gogol Holt lelkek című könyvéhez készített rézkarca)