Háborúban állunk – deklarálta szombat délelőtti tévébeszédében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután éjszaka, reggel és délelőtt legalább mint 6500 rakétát lőttek ki a zsidó államra a palesztinok álatl ellenőrzött területekről. Válaszképpen az izraeli hadesereg (Cáhál)gázai katonai célpontokat támad, és mozgósítják a tartalékosokat.
A Hamász, az Izrael és Egyiptom közötti Gázai övezetet irányító militáns szervezet maga is több ezres adatról számolt be. A The New York Times híreiben úgy minősítették az agressziót, mint amilyenre kevés példa van a múltból. A palesztin fegyveresek ugyanis néhány határ menti zsidó települést, katonai bázist és egy átkelőt is megszálltak, a rakéták pedig egészen Jeruzsálemig jutottak.
A műveletek során a Hamász emberei több mint tíz izraeli települést támadtak meg, és ezek közül hétben még helyi idő szerint délben is bent tartózkodtak. A halálos áldozatok száma jelenlegi ismereteik szerint huszonkettő, míg a sebesülteké már megközelíti a kilencszázat, közülük mintegy hatvanan súlyos vagy életveszélyes állapotban kerültek kórházba.
Ma délután már azt jelentette a Kan izraeli közszolgálati tévécsatorna, hogy legkevesebb száz izraelit gyilkoltak meg az iszlamista Hamász egységei, bár az izraeli mentőszolgálat hetven halálos áldozatról tud. Egyes hírcsatornák arról számoltak be szombat, hogy a fegyveresek több tucat izraelit túszul ejtettek, egy részüket a Gázai övezetbe vitték, köztük nőket is.
Maga a Hamász azt jelentette, hogy ötvenkét izraelit ejtett foglyul, közöttük vannak katonák és civilek is. Az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet arról számolt be, hogy izraeli katonákat tart fogva.
A Gázai övezet menti izraeli településekre behatoló fegyveres iszlamisták állítólag vérengzést hajtottak végre a civil lakosság körében, és a helyi média szavaival „mészárlást” egy sivatagi technózenei esten bulizó fiatalok körében.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a támadásra válaszul harci repülőgépek tucatjai támadják a Hamász hadállásait a Gázai övezetben, és lezárták az övezet melletti utakat a forgalom elől. A haditengerészet pedig videófelvételeket tett közzé arról, hogy megsemmisítette a hamászos fegyveresek több olyan motorcsónakját, amelyen be akartak hatolni Izrael vizeire. Becslésük szerint így többtucatnyi fegyverest öltek meg.
Az izraeli oktatási minisztérium közölte, hogy vasárnap – amely Izraelben a hét első munkanapja – nem lesz tanítás az iskolákban.
Frissítés: Megindult a válaszcsapás
Vadászgépekkel támadja Izrael a Gázai övezetet, több házat, ahol a palesztin harcosok rakétaindító állásokat helyeztek el, leromboltak. Lekapcsolták a gázai övezetet az izraeli elektromos hálózatról, és azt jelentette be a Cáhál, hogy több száz terroristát megöltek. Az izraeli halálos áldozatok száma közben már 150-re emelkedett.