A Partiumi Kiadó gondozásában tavaly ősszel megjelent A nyelv mint emlékezet című kötet nagyváradi bemutatójára kerítettek sort 2025. március 12-én Partiumi Keresztény Egyetemen Amfiteátrumába. Az esemény – miként nagyrészt maga a kötet is – tisztelgés volt dr. Balázs Géza professzor előtt, aki a PKE Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékén tanított, 2014-től tanszékvezetőként működött, 65 életévét betöltve pedig nyugdíjba vonult.
A jeles nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár számos magyarországi felsőfokú intézményben tanított az évek során, s ezt folytatja is a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Szerteágazó szakmai és közéleti tevékenységébe az is belefért, hogy elindítsa 2019-ben az Acta Universitatis Christianae Partiensis tudományos folyóiratot a Partium Kiadó gondozásában, ami nagyrészt a PKE oktatóinak és hallgatóinak írásait, dolgozatait publikálja félévenkénti periodicitással.
A bemutatott kötet is többnyire az AUCP-ben megjelent anyagokból nyújt át egy reprezentatív válogatást Pálfi József rektor és Maior Enikő rektori főtanácsadó szerkesztésében. Utóbbiak mindketten részt vettek a rendhagyó kötetbemutatón, amelyen volt filmvetítés, közép-amerikai élménybeszámoló, beszélgetés, sőt egy kiselőadás is Kiss Róbert Richárd Prima Primissima-díjas világjáró újságíró, kommunikációs szakember, a székesfehárvári Kodolányi János Egyetem dékánja jóvoltából.
Az esemény házigazdája Sz. Horváth István, a Partium Kiadó ügyvezető igazgatója volt, aki elöljáróban köszöntötte a PKE „alapító atyját”, Tőkés László püspököt, végül pedig szót adott a kibúcsúzó, de véglegesen el nem köszönő Balázs Gézának is, aki meghatódva köszönte meg a méltatásokat, az együtt töltött éveket és az apró ajándékokat.

