Koronatörténet – könyvbemutató és előadás Nagyváradon

A Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátrumában (Sulyok István utca 16. szám) mutatják be október 29-én, szerdán 16.30 órától Németh Zsolt A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája című kötetét a Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték rendezvénysorozat keretében.

A Szent Korona a magyarság legfontosabb nemzeti kincse és a közvagyon első számú értéke. Kevéssé ismert, hogy mennyi sérülés érte és milyen sok átalakításon ment keresztül. Mindezek részletes számbavételére vállalkozott dr. Németh Zsolt, a Magyarságkutató Intézet Eszmetörténeti Kutatóközpontjának volt tudományos főmunkatársa. A szerző, aki a fizikatudomány kandidátusa, minden eddiginél több írott forrás és korai Szent Korona-ábrázolás, valamint a különböző szakvizsgálatok eredményeinek összevetésével a lehető legteljesebb összegzését adja a koronát ért változtatásoknak, amelyek száma lényegesen meghalad minden korábbi feltételezést. A műszaki és a bölcsészettudományok eszköztárával összegyűjtött adatok birtokában, valamint ötvös, arany- és zománcműves mesterek megfigyeléseinek ismeretében időrendi sorrendbe állítja a sérülések és átalakítások nagy részét. Részletes vizsgálat alá veszi, hogy a zománcképek, az ékkövek és a gyöngyök körében milyen cserék történtek, sőt, néhány esetben még a beavatkozást végző személyt is meg tudja nevezni.

A kötetben szereplő egyik legfontosabb eredmény annak igazolása, hogy VII. Mihály bizánci császár képmása nem csupán másodlagos, hanem az újkorban került a Szent Koronára, tehát alkalmatlan a keletkezési idejének meghatározására. A szerző bizonyítja azt is, hogy a Szent Koronát három súlyos, pántáttöréssel járó sérülés érte, s ezek közül kettőt meglepően későn, a XIX. század közepén szenvedett el. A gazdagon illusztrált kötetben 79 kép – köztük több, e kötetben először közzétett archív és modern felvétel –, 5 ábra és 11 táblázat segíti a szerző közérthetően megírt és gondosan adatolt elemzéseinek követését.

A kötet első kiadása 2010-ben jelent meg, most a jelentősen bővített második kiadást veheti a kezébe az olvasó. A vetítettképes, ingyenes előadásra, könyvbemutatóra, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Romániai ékszertolvajok Magyarországon

Következő hír

Franciaországban trehányul kezelik a közvagyont

Related Posts
Total
0
Megosztás