Sokba került a Törökország elleni kettős vereség a Nemzetek Ligája rájátszásában Marco Rossi csapatának: a magyar labdarúgó-válogatott hét helyet esett vissza a FIFA hivatalos világranglistáján, ugyanannyit, mint Románia. Ennél többet – nyolc helyet – egyedül az afrikai miniállam, Bissau-Guinea veszített a friss rangsorban.
Két hete jósoltuk meg itt, hogy a magyar válogatott alaposan visszaeshet a világranglistán, miután márciusban idegenben 3–1-re, hazai pályán 3–0-ra kikapott Törökországtól, így 6–1-es összesítéssel kiesett a Nemzetek Ligája A divíziójából. Bejött az előrejelzés, amely szerint Marco Rossi válogatottjánál csak Bissau-Guinea bukhat nagyobbat a FIFA idei első világranglistáján, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség friss, hivatalos rangsorában nyolc helyett eset vissza, s most a 128. helyen áll. A magyar válogatott a legutóbbi, tavaly decemberi 30. helyéből hét pozíciót veszített, így a 37. helyre esett vissza a világranglistán. Ugyanennyit veszített Románia, a 38. helyről 45.-re esett vissza. A románok márciusban idehaza kaptak ki a bosnyákoktól, majd bár legyőzték San Marinót, ez nem nyomott semmit a latban.
Az edzőként sem sokra tartott olasz Marco Rossi válogatottja a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezőkre készül. Az ellenfelek közül a portugálok a 7., az írek a 60., míg az örmények a 102. helyen állnak. Ez alapján a vb-selejtezőkön reális esély van a második hely megszerzésére, ami pótselejtezőt érne. Ám az ír válogatott sokkal erősebb, mint ahogy a helyezése mutatja.
Nagy szégyen lenne nem kijutni a 2026-os észak-amerikai vb-re, hiszen a világversenyek történetében először rendeznek 48 csapatos döntő tornát.
Friss FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):
- (1.) Argentína 1886,16 pont
- (3.) Spanyolország 1854,64
- (2.) Franciaország 1852,71
- (4.) Anglia 1819,20
- (5.) Brazília 1776,03
- (7.) Hollandia 1752,44
- (6.) Portugália 1750,08
- (8.) Belgium 1735,75
- (9.) Olaszország 1718,31
- (10.) Németország 1716,98