A bukaresti központi cégbíróság (ONRC) adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában 9598 cég függesztette fel tevékenységét Romániában, ami 20 százalékkal több a tavalyi év ugyanezen időszakában jegyzettnél.
A legtöbb cég Bukarestben függesztette fel a tevékenységét január és augusztus között (1094, ez 19 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest), ezt követi Kolozs megye (460 cég, +10 százalék), a moldvai Iaşi megye (441 cég, +36 százalék), Brassó megye (391 cég, +38 százalék) és a szintén moldvai Neamţ megye (375 cég, +21 százalék).A felsoroltaknál sokkal kisebb székelyföldi Kovászna megyében 83 cég állt le, vagyis szinte ugyanannyi, mint a múlt év első nyolc hónapjában.
Tevékenységi ágazatok szerinti leosztásban a legtöbb ilyen, tevékenységét felfüggesztő cég a nagy- és a kiskereskedelemben, illetve a gépjárművek és a motorkerékpárok javítása terén tevékenykedett.
A román pénzügyminisztérium ezzel párhuzamosan azt jelentette, hogy augusztusban 13 576-tal csökkent a betöltött álláshelyek száma a közintézményeknél és közhatóságoknál, ami egy elenyésző mennyiség ahhoz képest, hogy 1 254 395 betöltött álláshelyet tartottak számon ekkor a közszférában. A központi közigazgatás által foglalkoztatott 793 393 személy közül 582 101-en kizárólag az állami költségvetésből finanszírozott intézményeknél „dolgoztak” kiemelkedő jövedelmű hivatalnokokként, állítólag az ő számuk 15 ezerrel volt kisebb augusztusban, mint júliusban.
A legtöbb betöltött álláshelyet az oktatási minisztériumnál jegyezték, 276 490-et, aztán a belügyminisztérium (123 278), a védelmi minisztérium (73 996), a pénzügyminisztérium (24 587) és az egészségügyi minisztérium (18 315) következett a sorban.
A teljes egészében a társadalombiztosítási költségvetésből finanszírozott intézményekben 8328 betöltött álláshely volt augusztusban, az állami költségvetésből és a munkanélküli-ellátás költségvetéséből együttesen finanszírozott intézményekben 43 845, a kizárólag saját forrásokra támaszkodó intézményekben pedig 159 119.
Néhány vérlázító adat: az államelnöki hivatalnak 279 (!) alkalmazottja van, a kormányőrségnek 1452, a „különleges kommunikációs szakszolgálatnak” háromezer (!), a Román Akadémiának meg – írd és mondd – 3293! De emellett létezik egy Academia Oamenilor de Știință din România nevű központi állami intézmény is, aminek 28 jól fizetett alkalmazottja fogyasztja hónapról hónapra az adófizetők pénzét…
A pénzügyminisztérium kimutatása szerint a helyi közigazgatási intézményekben 461 002-en dolgoztak augusztusban (2674-gyel többen, mint júliusban), közülük 281 097-en a kizárólag a helyi költségvetésből fenntartott intézményeknél, 179 905-en pedig részben vagy teljesen a saját bevételekre támaszkodó intézményeknél – közölte az Agerpres nevű állami hírügynökség, amely amúgy 277 közalkalmazottat tart el.