Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Az Index.hu értesülései szerint többek között egy 57 éves amatőr festő, Vészabó Noémi (címképünkön) kitüntetése miatt lemondtak a Munkácsy-díj-bizottság tagjai.

Már napok óta a lemondását fontolgatta a Munkácsy-díj Bizottság, amelynek az a feladata, hogy minden évben 14 művész nevét felterjessze a március 15-i kitüntetésre. Az Index megerősített értesülései szerint a szervezet tagjai már nem csak fontolgatják, hanem ténylegesen lemondtak A BIZOTTSÁGBAN BETÖLTÖTT pozíciójukról. A Munkácsy-díj odaítéléséről a végső döntést a kulturális és innovációs miniszter hozza meg, és minden évben heten kapják meg az elismerést. A pozíciót jelenleg egy bizonyos Hankó Balázs (egy gyógyszerész) tölti be, akit  a 2024 júniusában lemond(at)ott Csák János helyére nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A hattagú testület tagjai azért gondolkodtak a távozáson, mert idén egy olyan – szerintük – amatőr, vásári szintű festő is a díjazottak közé került, aki még az első körös, jóval tágabb, 150 fős jelölti listán sem szerepelt. Ő volt Vészabó Noémi, aki a mostani politikai kurzus egyik kedvence. A bizottság tagja volt: Aknay János, Elekes Károly, Erős István, Farkas Ádám, Petrányi Zsolt, Verebes György.

Vészabó kitüntetéseinek kritikusai szerint a Munkácsy-díj odaítélése is inkább politikai, mint szakmai okokra vezethető vissza. Díjazása ellen petíció is indult, amelyben többek között az szerepel, hogy az elmúlt 75 évben Munkácsy-díjban részesített művészek 98-99 százaléka profi volt, politikai nyomásra 1-2 százaléknyit díjazhattak, de olyan amatőr, „minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülöző” díjazott egy sem volt, mint Vészabó.

Az ügyben az Index megkereste a Kulturális és Innovációs Minisztériumot, ezt a semmitmondó, maszatoló választ kapták: „A Munkácsy-díj Bizottság tagjai egyeztetést folytattak a kulturális és innovációs miniszterrel, amelynek során értékelték a díjazási rendszer eddigi tapasztalatait. A bizottság tagjai felajánlották lemondásukat, amelyet a miniszter eddigi munkájukat és elhivatottságukat megköszönve elfogadott. Megerősítették szándékukat a képzőművészeti szféra további építését szolgáló konstruktív párbeszéd fenntartásában.”

Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője a sajtónak megerősítette , hogy a bizottság összes tagja lemondott. „Morális okok miatt hoztuk meg ezt a döntést. A minisztériumnak és a miniszternek megvan a joga, hogy más jelölteket is támogassanak, mert ez egy miniszteri díj. És soha nem volt olyan, hogy teljes mértékben elfogadta volna a minisztérium a javaslatainkat. Ám a bizottság tagjaiként mi is csak a díjátadó napján értesültünk, hogy milyen mértékben más emberek részesültek az elismerésben. Ma megkerestük Hankó Balázs minisztert, és közöltük vele, hogy Munkácsy-díj Bizottsága szakmailag nem tud egyetérteni ezzel az díjazotti összetétellel. A nevünket nem akarjuk hozzáadni. Ez a döntés nem politikai, nem személyes, pusztán szakmai döntés volt” – mondta Verebes, hozzátéve, Hankó  elfogadta a lemondásukat, és ígéretet tett, hogy a jövőben fokozottabb mértékben igyekszik a szakmai grémium javaslatát kikérni. „A Munkácsy-díj presztízsének visszaállításában továbbra is szívesen segítünk” – tette hozzá a festőművész.

Önarckép

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az új RMDSZ-es marosi prefektus béklyói

Következő hír

Háborús pszichózis dühöng Nyugat-Európában

Related Posts
Total
0
Megosztás