Brassai Hunor, az Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke aláírásával ellátott nyílt levél ment ki ma Barabási Antal Szabolcsnak, Maros megye új, a kisebbik román kormánypárt, az RMDSZ által kinevezetett kormánybiztosának. Alább olvasható.
Tisztelt Prefektus úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy gratuláljak a történelmi feladathoz, amellyel megbízták! Ön (a romániai – szerk.megj.) Maros megye első magyar kormánybiztosa, s mint ilyen, történelmi felelősség nyugszik a vállain. Elődei folyamatosan vegzálták megyénk magyarságát úgy, ahogy azt a román politikai logika diktálta, és nem voltak restek a magyar kártyát sem újra és újra kijátszani, ha azt a helyzetük megkívánta. Egymást túllihegve, a törvényeket gumiszabályként értelmezve azon voltak, hogy minél nagyobbat rúghassanak közösségünkbe, hogy így imponáljanak a megyehatáron túli eliteknek.
Ön, Barabási úr, tehát egy terhelt előéletű hivatalt vett át, melynek most megadatott a lehetőség arra, hogy szakítson a múlt béklyóival. Ezen szerencsés helyzetben kezdhetné hivatali munkásságát épp a legutóbbi méltatlan intézkedés jóvátételével, amely leköszönő elődjétől maradt itt terhes hagyatékul.
Ciprian Dobre – sok méltán feledhető társával együtt – közösségünk egyik legfontosabb szimbólumát, a székely zászlót vette célba. Beperelte Makfalva község polgármesterét, Vass Imrét, amiért a polgármester úr kitűzte a székely zászlót. Indoklásában az Ön elődje arra hivatkozott, hogy a „más állam zászlajának kihelyezésére vonatkozó törvényt” nem tartotta tiszteletben a polgármester úr. Egyértelmű: ennek az érvelésnek semmi értelme, így arra kérem Önt, hogy értelmezze számunkra a hivatal állásfoglalását! Jól tudjuk: van lehetőség ennek a vérlázító indítványnak a visszavonására, beismerve, hogy csupán egy szűklátókörű, uszító gesztusról volt szó. Ugyanakkor ha fenntartja a beadványt, kérem, válaszoljon: arról volna-e szó, hogy a román állam képviselője szerint Székelyföld mint egy „önálló, más állam” szerepel az Önök értelmezésében?
Akárhogy is legyen, mi bármelyik állásfoglalást szívesen meghallgatnánk!