Lengyelország Ukrajnáért lobbizik

Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Kijevben kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia kapuit Ukrajna előtt, és tagjelölti státust kell neki adnia a júniusi EU-csúcson.

Erről a lengyel államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt. „Ukrajnának most szüksége van a mi jelzésünkre, amely megnyitja az európai kapukat az ukrán állam és társadalom előtt, amely az európai közösségek része akar lenni” – hangoztatta Duda a Jevropejszka Pravda hírportál szerint. Kiemelte, hogy nagy jelentőséggel bírna, ha Ukrajna uniós tagjelölti státusáról a júniusi csúcson hoznának döntést.

„Arra kérek mindenkit, akinél eddig kétségek merültek fel, hogy gondolkodjon el. Az Európai Unióba törekvő országoknak egyértelmű jelzést kell kapniuk, hogy az EU kapui nyitva vannak” – hangsúlyozta a lengyel elnök.  A kétségek, amelyekre utalt, jogosak, ugyanis az európaiak józanabb része nagyon is tudatában van, hogy mit jelent, ha az ukrán alvilág, az ukrán szélsőnacionalizmus, illetve az ukrajnai oligarchák maffiaállama rászabadul a nyugat- és közép-európai demokráciákra.

Duda azt is szorgalmazta, hogy fokozzák az Oroszországgal szembeni szankciós nyomásgyakorlást. „Hogyan tud a világ békés úton segíteni a háború befejezésében? Csakis szankciókkal, határozott nyomással, csakis Oroszország elszigetelésével. A hatodik szankciócsomag kérdése az Európai Unión belül egy nagyon fontos kérdés. Ezúton fordulok azokhoz, akiknek még kétségeik vannak: felejtsék el a szokásos üzletkötéseket” – fogalmazott az elnök, akiből a lengyelek történelmi gyökerű oroszellenessége beszélt. Leszögezte, hogy minden lehetséges módon előmozdítja Ukrajna uniós csatlakozását, és „nem hagyja abba az erőfeszítéseket mindaddig, amíg Ukrajna e szó teljes értelmében az Európai Unió tagja nem lesz”.

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a mai Ukrajna nyugati felében olyan területek vannak, amelyek évszázadokon át Lengyelországhoz tartoznak. Száz évvel ezelőtt háború tört ki a két nép között Galícia hovatartozásáért. Ugyanakkor hírügynökségek emlékeztettek, hogy az Európai Unió tagországai között egyáltalán nincs összhang Ukrajna gyors csatlakozása tekintetében, a francia külügyminiszter például egy tegnapi tévéinterjúban azt mondta, hogy belátható időn belül erre nem kerülhet sor.

A sajtótájékoztatón megkérdezték Zelenszkijtől, mi a véleménye arról a lakossági elektronikus petícióról, amelyben azt kezdeményezték, hogy a sorköteles korú férfiaknak engedélyezzék az ország elhagyását a hadiállapot ideje alatt is. A petíció több mint 25 ezer támogató aláírást kapott, így a törvény szerint az elnöknek válaszolnia kell rá. „Nem tudom, kinek kellett volna ezt a petíciót címezni. Talán nekem, vagy talán a fiukat elvesztő szülőkhöz kellene szólni, azokhoz, akik életük árán védték ezt vagy azt a területet, ezt vagy azt a várost és többnyire nem azt a települést, ahol születtek. Ma naponta ötven-száz ember halhat meg főként a keleti országrészben, miközben megvédik államunkat és függetlenségünket, amiről annyit beszél a világon mindenki” – fejtegette az ukrán elnök.

Közben a kijevi vezérkar vasárnap délutáni helyzetjelentésében arról számolt be, hogy a Donyec-medencében az orosz erők a nap folyamán főként Donyeck és Bahmut városok térségében folytatták támadóműveleteiket, elsősorban azzal a céllal, hogy az ukrán csapatokat visszaszorítsák egészen a donyecki és luhanszki régiók közigazgatási határain túlra, ugyanakkor a Donyec-medencei Avgyijivka, Kurahove, továbbá délen, a Mikolaij megyében lévő Novopavliszk, valamint Zaporizzsja irányában a harci cselekmények intenzitásának csökkenése volt megfigyelhető.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A MOL Tehetségtámogató 17. meghirdetése

Következő hír

Magyar érdek

Related Posts
Total
0
Megosztás