Lóránt Gyula-emlékmérkőzést tart vasárnap a Nagyváradi AC Labdarúgó Egyesület a partiumi városban, emlékeztetve, hogy a legendás futballista 80 éve lett a NAC leigazolt játékosa. De csak gyermekek rúgnak majd labdába.
Az eseményre július 30-án helyi idő szerint 10 órától kerül sor a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban. Ezen a Nagyváradi AC (NAC) U12-es csapata látja vendégül a futballista szülővárosából érkező Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club U12-es csapatát. Az eseménnyel Lóránt Gyula 100. születési évfordulójáról is megemlékeznek.
Nagy József Barna, a váradi egyesület ügyvezető elnöke emlékeztetett, hogy az Aranycsapat későbbi középhátvédjére a különböző ifiválogatottakban mutatott meggyőző játéka miatt figyeltek fel a nagyváradi klub vezetői, 1943. július 31-én igazolták le. A második bécsi döntéssel visszacsatolt területekről a magyar bajnokságba bekapcsolódó NAC ugyanis első nekifutásra ezüstérmes lett. Lóránt Gyula első NB I-es mérkőzését a Szolnok ellen játszotta, élete első élvonalbeli gólját november 21-én lőtte Nagyváradon a budapesti Gamma FC válogatott kapusának a hálójába. 1944. júniusában magyar bajnok lett a NAC-cal.
Az emléktornát abban a stadionban rendezik, amelynek gyepén Lóránt Gyula is játszott annak idején. A stadiont nagyváradi csapattársáról, Bodola Gyuláról nevezték el 2008-ban, aki csaknem tíz évig volt a NAC játékosa, belső csatár és balösszekötő posztokon játszott kimagasló sikerrel. 1940 és 1948 között a magyar labdarúgó válogatott oszlopos tagja volt, 13 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. „Ilyen kimagasló példaképek előtt tisztelegve szervezzük meg a nagyváradi emlékmérkőzést” – húzta alá Nagy, hozzátéve, hogy minden érdeklődőt várnak a barátságos mérkőzésre.
A Nagyváradi AC Labdarúgó Egyesületet 2018-ban jegyezték be, kezdetben tíz gyerekkel indultak, napjainkban több mint száz gyereknek biztosítanak sportolási lehetőséget. Három edző foglalkozik az öt csapattal, ezek a Bihar megyei bajnokságban is részt vesznek három korosztályban. A nagyváradi egyesület napjainkban a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működik, az edzésterveket is innen kapja, és ennek köszönhetően egyre több neveltjük jut tovább csíkszeredai, magyarországi csapatokba játszani.
Nagy József Barna hangsúlyozta, hogy az egyesület tevékenysége nem korlátozódik a fociklubra, közösséget is építenek a sport által. A vasárnapi eseményt is közösséginek szánják, arra emlékeztetnek, hogy az Aranycsapat büszkesége, Lóránt is Nagyváradon focizott egykoron. Kuriózumként említjük, hogy 1943 őszén Puskás Ferenc is a NAC ellen játszotta első felnőtt (16 évesen) mérkőzését a Kispest AC színeiben.