Magyar Péter hétfői Facebook-bejegyzésében Orbán Viktorra utalva azt írta: „Pár napja itt, a Tihanyi Apátságban udvarolt a korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokon ugráló, székelykaput romboló, halott őseinket gyalázó, magyargyűlölő román elnökjelöltnek.” Ami egyébként ordas hazugság, hiába terjeszti a magyarországi és romániai dollármédia, valamint az RMDSZ-aktivsiták egy része. A bejegyzés érdekessége, hogy a Tisza-vezér arra a George Simionra utalt, aki az európai szinten általuk és az Európai Néppárt által is támogatott ECR ügyvezető alelnöke.
Magyar Péter októberben adott interjút a Magyar Narancsnak, amelyben elárulta, hogy az Európai Néppárt természetes szövetségesként tekint a Simiont és az AUR-t is magába foglaló ECR-ra – ez az Európai Konzervatívok és Reformerek, azaz a jobboldali európai politikai pártok képviselőinek csoportja az Európai Parlamentben.
A Soros-médiához tartozó Magyar Narancs riportere azt kérdezte Magyartól: „Merre tájékozódnak? Jobbra, az Európai Konzervatívok és Reformisták, az ECR felé?”
A Tisza párt elnöke egészen pontosan így fogalmazott a Simiont is a soraiban tudó ECR kapcsán: „Fontos nekik a szuverenitás és hisznek az erős nemzetállamokban, úgyhogy abszolút. Még nem annyira látványos, de tudni kell, hogy a Néppártban az a döntés született, a természetes szövetségesüknek mondható ECR-frakcióval mozognának jobban együtt és alkotnának közepet. Most sokkal szorosabb az együttműködés a két frakció közt. Ez nekünk megfelel, mert mi is ebbe az irányba mennénk el a liberálisok helyett.”
Magyar Péter, aki most azzal kampányol, hogy Budapestről Nagyváradig gyalogol a „nemzeti összefogás jegyében”, aligha számíthat fényes, díszes és kedves fogadtatásra, ha betrszi a lábát Szent László városába. Bár a nagyváradiak többnyire igen toleráns emberek hírében állnak, még úgy is, hogy ezer éven át tűrték és elszenvedték a történelem kerekének ide-oda forgását, a népek ide-oda vándorlását, mindenféle alakok jövését-menését. Érdekesség: amikor Ady Endre 1900 januárjában Váradra érkezik „tanulni és dolgozni”, ezt írja a Debrecenben maradt hódolójának, Varga Ilonának: „Édes, Aranyos Illim! Nagyváradon vagyok. A Szabadság belmunkatársa. Ebben a városban valaki vagy zsidó, vagy pojáca. (…) Addig leszek itt, míg hátralevő vizsgám megszerzem, s tanulok – ha ugyan sikerülni fog – egy kis stréberkedést.”
