A 2020-as amerikai elnökválasztási kampány hajrájában a New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy a droggfüggő Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt fia egy Delaware állambeli szervízben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a tulajdonos átadta a sajtónak és a hatóságoknak.
A feltárt botrányos ügyek döntő mértékben befolyásolhatták volna az elnökválasztás kimenetelét. azonban a közösségi oldalak a baloldali sajtóval és a demokratákkal összefogva maximális cenzúrát rendeltek el az ügyről, így az nem juthatott el a széles nyilvánossághoz. Most már a baloldali New York Times is elismerte, hogy a korrupciós botrány valóságos ügy, nem kitaláció.
Ahogy az Origo is beszámolt róla korábban, a New York Post 2020 októberében szellőztette meg a Biden család botrányos ügyeit Hunter Biden laptopjára hivatkozva, amit az elnök fia szervízben felejtett. A korrupciós ügy mellett szexvideók is előkerültek az amerikai elnökjelölt fiáról, de az is kiderült, hogy Hunter súlyos kokainfüggőségtől szenved, amit titkolni próbáltak a nyilvánosság elől. Az időközben elnökké avanzsált Biden fiának a volt felesége, az 53 éves Kathleen Buhle egy botránykönyv kiadására készül, ami 2022. június 14-én jelenik meg If We Break: A Memoir of Marriage, Addiction and Healing (Ha szakítunk: Egy emlékirat a házasságról, függőségről és gyógyulásról) címmel, amelyben állítólag részletesen kitálal – a laptop tartalmát megerősítve – Hunter kicsapongó életéről és kábítószer-függőségéről is.
A laptop tartalmából kiderült, hogy Joe Biden mindvégig személyesen is érintett lehetett az ügyben, ugyanis a befolyását felhasználva előnyös üzleti kapcsolatok megkötésével segíthette a fiát. Hunter korábban szervezett egy titkos találkozót édesapja és egy ukrán üzletember között. Az ifjabbik Biden 2014-től az ukrán Burisma nevű cég igazgatótanácsának tagja lett havi 50 ezer dolláros javadalmazásért, holott nem volt semmilyen cégvezetési tapasztalata.
Az apja pedig még Barack Obama alelnökeként nyomást gyakorolt az ukrán kormányra, hogy rúgják ki azt a főügyészt, aki a Burisma és Hunter Biden korrupciós ügyeit vizsgálta.
A Twitter és a Facebook ezt követően totálisan cenzúrázta az elnökválasztást döntő mértékben befolyásolni képes híreket, ami így nem tudott eljutni a választópolgárok többségéhez. A cenzúrát később Jack Dorsey, a Twitter vezetője is elismerte a Szenátus igazságügyi bizottságának meghallgatásán. A közösségi oldalak, a demokraták és a Biden család mindvégig azzal védekezett, hogy az ügy álhír.
A New York Times több mint egy évvel később úgy döntött, hogy Hunter Bidenről és ügyeiről cikket közöl, amiben a korábbi állásponttal szemben beismeri, hogy az ügy valós. Gyakorlatilag mindenben igazat adtak a konkurens lapnak, a New York Postnak, amely elsőként leplezte le a Biden család és a mögöttük álló Demokrata Párt mesterkedéseit.