A csíksomlyói búcsú helyszínéül szolgáló hegynyeregben emlékeznek csütörtökön, október 24-én Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárra. Az istentiszteletet a temetésével egy időben tartják majd.
A Hargita megyei sajtó beszámolója szerint Kolozsvári Tibor, a Kárpát-medencei Lovas Program erdélyi felelőse ismertette: csütörtökön – bonyhádi temetésével egyidőben – Csíksomlyón, a Nagy- és Kis-Somlyó-hegy közötti nyeregben emlékeznek az erdélyi lovasok a politikusra. 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomtól indulnak a hegynyeregbe, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak a nemzetpolitikai államtitkár emlékére.
Kolozsvári Tibor továbbá közölte, hogy szombaton második alkalommal szerveznek szezonzáró fogathajtó versenyt a gyergyószentmiklósi Krigel lovaspályán, amelyet szintén Potápi Árpád János emlékének szentelnek. Mint mondta, az egyes, kettes és négyes fogatok látványos versenye mellett a munkafogatok erőversenyét is megtartják.
Bajkó Tibor, a Krigel Sport Klub elnöke rámutatott: a szombati esemény illik a Kárpát-medencei lovas programsorozatba, amelyet Potápi Árpád János álmodott meg. Bár az október 17-i tragikus hirtelenségű haláleset beárnyékolja a rendezvényt, a szívinfarktusban 57 évesen elhunyt államtitkár emlékének adózva megtartják.