A román válogatott egykori, kétszeres világbajnok tagjának halálhírét volt klubja, a Bukaresti Steaua jelentette be ma.
„A világ igazságtalan. Egy ilyen ember nem halhat meg ilyen gyorsan. Hihetetlen ember és kézilabdázó. Isten nyugosztalja” – nyilatkozta könnyek között egykori csapattársa, Vasile Stângă a Steaua Facebook-oldala szerint. Eltávozása nem volt váratlan, hiszen Birtalan István 2008-ban májátültetésen esett át, és hosszú ideig a bukaresti Fundeni kórházban ápolták.
1948. szeptember 25-én született a Szilágy megyei Zsibón. A középiskolában kézilabdázott, röplabdázott, kosárlabdázott és atletizált. Tizenhat évesen debütált a Zsibói Rapid CFR kézilabdacsapatában, a kolozsvári regionális bajnokságban játszott. 1966-ban érkezett Nagybányára, az Építőipari Szakközépiskolába, és az U Explorări nevű helyi röplabdacsapatban játszott, mivel nem tudta, hogy a városban van kézilabdacsapat. Később a Nagybányai Minerul kézilabdacsapatához igazolt, Birtalannal a keretben a csapat feljutott először a B, majd az A osztályba.
1970-től 1985-ig (egy megszakítással, 1981 és 1983 között) a bukaresti HC Steaua játékosa volt. A hadsereg klubjának kézilabdázójaként 12-szer nyert román bajnokságot, 1977-ben pedig Bajnokok Európai Kupáját, miután 1971-ben, szintén a Steauával döntős volt. A válogatott tagjaként kétszer is világbajnok lett: 1970-ben Párizsban és 1974-ben Berlinben. Az 1974-es világbajnokságon 43 góllal a góllövőlista élén végzett.
Az 1972-es müncheni olimpián tagja volt Románia bronzérmes csapatának, de csak egy mérkőzésen játszott. Az 1976-os montreali olimpián azonban, ahol Románia ezüstérmet szerzett, hat mérkőzésen játszott, és 32 góllal a torna góllövőlistájának élére került. 1980-ban harmadszor vett részt olimpián, és ismét éremmel tért haza, ezúttal bronzzal. Mind a hat mérkőzésen játszott, és 23 gólt szerzett. Miután visszavonult a versenyzéstől, edzői karrierbe kezdett Olaszországban, ahol játékos-edzőként dolgozott.
Romániába visszatérve Radu Voina asszisztense volt a Steauánál, ezzel párhuzamosan a férfi ifjúsági kézilabda-válogatott edzője. 1991 és 1994 között a Steaua vezetőedzője volt. 1994-ben Katarba ment, ahol az ország összes kézilabda válogatottjának koordinációs edzője volt. 1995-ben az argentin ifjúsági bajnokságon az általa edzett csapat legyőzte a román válogatottat.
1999-ben visszatért az országba, és 2002-ig a Steaua vezetőedzője volt, amellyel 2000-ben és 2001-ben még két román bajnoki címet és két román kupát nyert. 2002-ben egészségügyi problémák miatt felhagyott az edzősködéssel, és a Steaua kézilabda-szakosztályának vezetői stábjába került. Elnyerte a sport kiemelt mesterének címét. A Hűséges Szolgálatért érdemrend I. fokozatának kitüntetettje.