Meghalt Tordai Tekla, a kolozsvári magyar színház művésze

A Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja méltósággal, hittel és reménységgel évekig viselt betegség után 53 évesen hunyt el tegnap hajnalban.

Tordai Tekla halálhírét a teátrum hozta nyilvánosságra, ezt írva: „Jókedvét, biztató szavait, mosolyát, csillogó szemeit, megértő humorát, segítőkész szülői és baráti szeretetét örökre szívünkben őrizzük.”

A művésznő, aki a kolozsvári magyar színház igazgatójának, a rendező Tompa Gábornak volt a felesége, gyászszertartására február 1-jén, csütörtökön kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában római katolikus szertartás szerint, ezt követően innen kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe. A szertartás kezdési időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást.

A színésznő 1970-ben született Marosvásárhelyen, 1994-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, az év szeptember 1-jétől volt tagja a kolozsvári társulatnak. Az utóbbi években a Hegedűs a háztetőn, az Oidipusz, az Angyalok Amerikában és az Illegitim című előadásokban láthatta a közönség, filmen pedig Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotásában.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nem csak a gazdák és fuvarozók tüntetnek Romániában

Következő hír

Az amerikai nagykövet megint nekiesett a magyar kormánynak

Related Posts
Total
0
Megosztás