Mint tegnap beszámoltunk róla, péntek hajnalban tűz ütött ki egy olasz zászló alatt a Jón-tengeren közlekedő, 237 utassal és 51 fős legénységgel haladó komphajó fedélzetén. A különféle sajtóbeszámolók a jármű típusát is különbözőképpen adták meg.
Most már biztos, hogy egy kompról van szó, amely az északnyugat-görögországi Igumenica kikötőjéből tartott a kelet-olaszországi Brindisi felé. A tűz okai még nem ismertek, folynak a vizsgálatok.
Eleinte a tájékoztatások nem számoltak be áldozatokról, a görög sajtó viszont az írta, hogy 11 embert nem találnak, őket eltűntnek nyilvánították.
A román külügyminisztérium még tegnap közölte, hogy 29 román állampolgár is volt az utasok között, akiket hiánytalanul és egészségesen sikerült kimenteni. A külügy közleménye szerint diplomáciai úton eddig nem kérték a konzuli szolgálat segítségét a balesetben érintett román állampolgárok, de szükség esetén minden lehetséges támogatást megadnak nekik.
A külügyminisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy a külföldön tartózkodó románok segítségnyújtó központját bármikor hívhatják Görögországból a +30 210 6728875-ös és a +30 210 6728879-es telefonszámokon, szintúgy az athéni nagykövetség +30 6978996222-es telefonszámán is kérhetnek segítséget.