Ma a műúszással megkezdődött a 19. vizes világbajnokság, a házigazdák, illetve a nemzetközi szövetség is izgatottan várta az eseményt, amelyre mindössze négy hónapjuk volt felkészülniük a szervezőknek, miután Japán visszalépett a megrendezésétől.
Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA kuvaiti elnöke a nyitó sajtótájékoztatón elmondta, óriási köszönet jár Magyarországnak azért, hogy megteremtette a lehetőséget a világbajnokságra, mindössze négy hónap alatt, a koronavírus-járványt követően, illetve az Ukrajnában zajló háború közepette.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportot is felügyelő honvédelmi miniszer leszögezte, nagy megtiszteltetés ilyen rövid időn belül újra vendégül látni a világ legjobb vizes sportolóit. Kijelentette, biztos benne, hogy a szervezők mindent megtettek, a sportolók pedig teljesítményükkel mindenkit elkápráztatnak majd.
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, a szervezőbizottság vezetője arról beszélt, hogy amikor február elején rábólintottak a vb-rendezésre, akkor az idő rövidsége ellenére teljesíthetőnek tűnt a vállalás, és véleménye szerint sikerrel is jártak. Hozzátette, Magyarországon mindenképpen az év sporteseménye a vb, és világviszonylatban is a legnézettebbek között lesz, ami kiváló promóció az országnak. Megjegyezte, az ide látogató 190 ország képviselői tíz szállodát töltöttek meg és 60-80 ezer vendégéjszakát jelentenek a turizmusnak. Az 1980-as moszkvai olimpia bajnoka kiemelte, három-négy éremre számít a magyar úszóktól a Duna Arénában.
Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős államtitkár – aki tavaly júniusban meghívottként bekerült a FINA vezető testületébe – hangsúlyozta, a világ öt legnézettebb sportága közül a magyarok csak úszásban vannak ott a világ élvonalában, ugyanakkor az angol válogatott otthonában aratott keddi, 4–0-s győzelem után bízik benne, hogy hamarosan a futballisták is csatlakoznak hozzájuk. Reményét fejezte ki, hogy a vizes vb-n az úszóérmek mellé a vízilabdázóktól is érkeznek majd medálok. A világbajnokság július 3-ig tart.