Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc (1877–1933) felújított kastélyát a dél-erdélyi Szacsalon (rom. Săcel, a mai romániai Hunyad megyében). A 250 román lakta falu időközben egybeépült Szentpéterfalvával, a községközpont Őraljaboldogfalva (rom. Sîntămăria-Orlea), a kastély tíz kilométerre van Hátszeg városától.
A Hunyad Megyei Tanács tulajdonában lévő, az elmúlt években felújított szacsali Nopcsa-kastélyt a dévai múzeum adminisztrálja, melynek célja bevonni a turisztikai és kulturális körforgásba. Egyelőre magáról az épületről és egykori lakóiról nyílik időszakos kiállítás benne szeptember elsején délben.
A szacsali Nopcsa-kastély felújítása tavaly júniusban fejeződött be egy 11,5 millió lejes (közel 900 millió forintos) beruházással. A kastélyt a XIX. században építtette báró Nopcsa Elek erdélyi udvari kancellár historizáló stílusban. A birtok oldalágon öröklődött Nopcsa László hunyadi főispánra – akiről Jókai Mór a Szegény gazdagok főhősét, Fatia Negrát mintázta –, majd unokájára, a kalandos életű, paleontológusként jegyzett Nopcsa Ferencre.
Az épület kultúrtörténeti szempontból jelentős, de egykori lakója, a őslénytanász báró is érdekessé teszi a látogatók szemében. Felsőszilvási báró Nopcsa Ferenc paleontológus és geológus, akadémikus, az első magyar dinoszauruszlelet leírója, felfedező, kém és kalandor, író, az albán trón önjelölt várományosa volt. Bécsben tanult geológiát. Tizennyolc évesen keltették fel figyelmét a húga által Szentpéterfalva határában talált ősállatcsontok. A kréta időszakból származó ősgyík-csontokat – a tudományos képzettséget néhány hónap megfeszített munkával megszerezve – leírta, rendszerezte, ezek a Magyarosaurus nevet kapták. Nopcsa vetette fel, hogy a Magyarosaurus méretei szigeti életterének szűkössége miatt olyan szerények, és ezzel megalapozta az izolált zsugorodás elméletét. Ő maga elsőre Titanosaurus dacus-nak nevezte el a fajt, de Friedrich von Huene német kutató 1932-ben Magyarosaurus dacus-ra nevezte át, ez vált elterjedté.
Nopcsa 1903-ban járt először Albániában, az országról alapvető néprajzi, nyelvészeti és földtani tudományos monográfiákat adott ki. Ő készítette a térség első használható térképeit, több ezer fotón dokumentálta az albánok életét. A bécsi külügyminisztérium is megbízatásokkal látta el, nemcsak diplomáciai, hanem hírszerzői feladatokat is teljesített. Politikai ambíciói is voltak: az I. világháború előtt önállóvá vált Albánia trónjára tört, de sem az Osztrák–Magyar Monarchia, sem az európai nagyhatalmak támogatását nem kapta meg.
Életének egyik kuriózuma, hogy ő volt az egyik első gépeltérítő is, a tanácsköztársaság kikiáltása után Budapesten felült egy repülőgépre és pisztollyal kényszerítette a pilótát, hogy vigye Bécsújhelyre. A trianoni diktátum után meghívták a bukaresti Földtani Intézet vezetésére. Visszatért Szacsalra is, de a birtokaira szemet vetett román parasztok súlyosan bántalmazták. 1925-től négy évig a budapesti Földtani Intézet igazgatója volt, 1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, de tagságáról 1930-ban lemondott.
A szacsali bántalmazás következményeit soha nem heverte ki, idegösszeroppanást kapott, erejét és vagyonát is felőrölték vállalkozásai. Máig tisztázatlan, gyanús körülmények között halt meg Bécsben, állítólag öngyilkos lett, de ez a korabeli osztrák rendőrség „kényelmes” verziója…
