Milliárdos sütőipari beruházás készült el Debrecenben

Kilenc hónap alatt elkészült a Hajdúsági Sütödék-csoport debreceni új üzeme, a csaknem egymilliárd forintos beruházást 800 ezer euró európai uniós támogatás felhasználásával valósították meg – közölte a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.

Szakács Tamás tájékoztatása szerint a december végére befejeződő teszteket követően januárban kezdődik meg a gyártás: a termelés felfutásával – várhatóan másfél éven belül – akár évi 40-50 millió darab kedvező élettani hatású, úgynevezett okosélelmiszer szendvicsalap és péksütemény készülhet az üzemben.

Hozzátette: a több mint húsz éve saját forrásra alapozott Okos Élelmiszer (Smart Food) elnevezésű kutatási programjuk során született sütőipari termékek aktív élettani előnyöket nyújtanak a fogyasztóknak, többek között az immunrendszer normál működésének támogatásával, az emésztési folyamat javításával.

Az első brand, a Vitajó cipó formátumai több mint négy éve kerültek a piacra, ma már évi több mint 2 milliárd forint forgalmat generálnak Magyarországon. A cégcsoport speciális gyártói-piaci franchise rendszert épített, illetve épít ki a termékek elterjesztése érdekében itthon és külföldön.

Az új debreceni üzem a tervek szerint kizárólag „okos élelmiszereket” gyárt majd – mondta Szakács Tamás megjegyezve, hogy elsőként a Vitajó márka új szendvicsalapjaival és péksüteményeivel ismerkedhetnek meg a vásárlók. A portfólió kiszélesítésére a piaci visszajelzések alapján folyamatosan kerül sor.

A csaknem 380 embert foglalkoztató Hajdúsági Sütödék-csoport a tavalyi 7,7 milliárd forint után az idei évet várhatóan 8,1 milliárd forint árbevétellel zárja, adózás előtti eredménye pedig meghaladja a 200 millió forintot. Az egymilliárd forintból megvalósult beruházás műszakonként átlagosan 16 új munkahelyet teremt – jelezte a vezérigazgató.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Szerdán fogja tárgyalni az alkotmánybíróság a román költségvetési törvénnyel szemben emelt kifogásokat

Következő hír

Románia eurómilliárdokat bukhat az EU-tól

Related Posts
Total
0
Megosztás