A magyar média is felkapta és „vívmányként” tálalta a Bihar megyei román sajtó ama hírét, miszerint felállítják idén Szent László király lovas szobrát a nagyváradi várban. Pedig a (negatív) szenzáció az, hogy évek óta késik a szoborállítás, és nem is ott fog megtörténni, ahol a város őshonos lakosai szerették és elvárták volna: a főtéren.
A már több mint két éve elkészült lovas szobor felállításával kapcsolatos bejelentés a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján hangzott el. A nagyváradi emlékművek karbantartásával is foglalkozó alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a talapzat építését a Constructorul Sălard cég végzi, a munka áfa nélkül 347 731 lejbe (közel 70 ezer euróba) kerül. (Az említett céget amúgy az RMDSZ egyik „házi építőcégeként” ismerik a helybéliek, hiszen évtizedek óta kapja egymás után a zsíros megbízásokat, pontosabban amióta Nagyvárad egykori alpolgármestere, az RMDSZ parlamenti képviselője, Biró Rozália, a korrupciós ügyei miatt megbukott helyi pártvezér, Kiss Sándor rokona feltűnt a politikai prérin.)
Az 5,3 méter magas szobor Deák Árpád nagyváradi szobrászművész munkája, kiöntését Ovidiu Petroman végezte az Arad megyei Zimándújfaluban. A talapzat nyárra elkészül, a szoborállítás időpontját később jelentik be. Erről a műalkotás megrendelőjeként a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a talapzat megépítését vállaló nagyváradi polgármesteri hivatal dönt. Állítólag már minden engedély megvan, a bukaresti művelődési minisztérium is rábólintott, hogy felállítsák a bronzszobrot a várban, tehát egy viszonylag félreeső helyen, némiképp eldugva.
A partiumi város alapítójaként tisztelt Szent László király lovas szobrát a római katolikus püspökség és az önkormányzat együttműködése nyomán állítják fel, a tervet tavaly februárban ismertette Böcskei László megyés püspök és Florin Birta polgármester, kettejük megegyezése nyomán. Már tavaly fel szerették volna avatni, de nem érkeztek meg időben a szükséges engedélyek. A nemzeti liberális párti elöljáró akkor úgy fogalmazott: a szoborállítással „történelmi igazságot tesznek” a városalapító királynak, és Nagyvárad multietnikus, multikulturális voltát hangsúlyozzák. Szent László öröksége a keresztény hit bátor felvállalása, az európai identitás része – mondta. Azt az elmúlt ötven évben többségbe került románok nem szívesen ismerik el, hogy Váradot a magyar király alapította, sőt egyes hangadóik vitatják is e történelmi tényt. Arról pedig hallani sem akarnak, hogy Szent László emlékműve ott kapjon helyet, ahol megérdemelné és ahol kétszer már állt: a város főterén, amely sokáig viselt az uralkodó nevét (1919-ig, majd ismét 1940–45 között). Itt állt 1739–1892 között a barokk kőszobor, amely ma a bazilika kertjében szerénykedik, illetve 1893-tól harminc éven át Tóth István alkotta bronzszobor, amit a berendezkedő román adminisztráció lebontatott és a Schlauch-kertbe száműzött, ahol ma is áll.
A beharangozott szoborállítás valójában egy magyar közösségi és politika kudarc eredménye. A nacionálkommunista diktatúra bukásakor a város lakosságának még egyharmadát kitevő magyarság természetszerűleg azt óhajtotta volna, hogy a városalapító szobra visszakerüljön a főtérre. Különösen annak fényében, hogy az ottani szovjet emlékmű lebontásával egymás után
kezdtek megjelenni különféle szobrok, de mindegyik kizárólag román vonatkozású. Jó két évtizednek kellett eltelnie, mire a nagyváradi magyarság hivatalosan is meg mert fogalmazni: a városalapító lovagkirálynak is álljon szobra a főtéren, ha már minden „gyüttmentnek” állhat. Sajnos az „érdekvédelmi és közképviseleti” szervezet, az RMDSZ sem önmagában, sem alkalmi szövetségeseivel nem tudta elérni ezt, sőt 2015-ben a magyar polgári ellenzéknek és a civil szférának kellett aláírásgyűjtést indítania ez ügyben, ám a fölényes román önkormányzati többség elutasította a sokezer kézjeggyel támogatott beadványt, mintegy megüzenve ország-világnak: Nagyvárad ma már egy nagy román város, amit a köztéri szimbólumoknak is közvetíteniük kell.
Végül Böcskei László római katolikus püspök – nyilván az RMDSZ-szel a háta mögött – kötötte meg a kompromisszumot az elöljárósággal: legyen Szent László lovas szobor, de csak a rekonstrukció alatt álló várban. A helyválasztással ez erődítménynek az egyházmegye évezredes történetében betöltött szerepét is hangsúlyozni szeretnék – magyarázta a püspök, ezzel mintegy beismerve: sem az egyháznak, sem a magyarság politikai képviseletének nincs meg az ereje ahhoz, hogy visszaállítson egy korábbi állapotot. Nagyváradon amúgy ma már csak a lakosság egyötöde magyar.
Az azonban kétségtelen tény, hogy a várnak sok köze van a lovagkirály kultuszához, azon túl is, hogy itt helyezték „örök nyugalomra” 1095-ben. „Szentséggel és kegyelemmel telve költözött át az angyalok társaságába uralkodásának tizenkilencedik esztendejében, és Váradon temették el saját monostorában, az Úr 1095-ik évében, július 29-én, vasárnap” – írja a Képes Krónika. Ami az örök nyugodalmat illeti, a történetírás szerint 1565. június 2-án a várbeli székesegyházban lévő sírt feltörték, a szent király csontjait pedig szétszórták. Az egybehangzó források szerint egykor két szobra is állt várban, a 14. századi álló szobor és egy később elpusztított lovas szobor a híres kolozsvári Márton és György mesterek munkája, előbbi Futaki Demeter püspök idején 1370-ben, utóbbi Zudar János püspök megrendelésére 1390-ben állíttatott. Hogy pontosan hol és hogyan álltak, milyenek voltak és mikor, hogyan pusztultak el, arról különféle leírások – többnyire közvetett visszaemlékezések és legendák – keringenek a mai napig a világhálón…
