Nem érdemes száguldozni Magyarországon

Felújított állapotban, bővített képességekkel vették vissza a rendőrség szolgálatába a Fáma III. lézeres sebességmérőket Magyarországon

A rendőrségnek jó tapasztalatai voltak a Fáma sebességmérők legutolsó változataival: pontosan mérnek, szélsőséges körülmények között is megbízhatók, messzire látnak és gyorsan dolgozzák fel az adatokat. Mégis egyre kevesebb maradt belőlük, mert húsz év használat után egyre több esett ki a szolgálatból – írta a Kreszvaltozas.hu.

A rendőrség nem akarta végleg leselejtezni a készülékeket, így inkább olyan céget keresett, amely képes az eszközök javítására és korszerűsítésére. 2022 decemberében elkészült a mintapéldány, amely hitelesítésen is bizonyította a képességeit, ez alapján elindult a már kiesett készülékek felújítása.

Első körben a sebességmérők legfrissebb példányait újítják fel, amelyeket 2005 és 2008 között szereztek be (33 darabot). A készülékek mérni tudják a szemből érkező és az elhaladó járművek sebességét is, álló és mozgó állapotban egyaránt. Nagyon messzire ellátnak, akár 1800 méterre, az állóképek mellett mozgóképet is képesek rögzíteni memóriakártyára. Így a sebességmérésen túl egyéb szabálytalanságok dokumentálására is képesek. Működhetnek kézi vagy automata üzemmódban is.

Tizenegy traffipax januárban már átesett a kötelező hitelesítésen, a procedúra után azonnal szolgálatba álltak. A korszerűsítési program a következő hónapokban is folytatódik.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Bombamerénylet az ENSZ-békefenntartók ellen Afrikában

Következő hír

Gennyesre keresik magukat az olajvállalatok

Related Posts
Total
0
Megosztás