Nem feltétel a tíz osztály a jogosítvány megszerzéséhez

Nem felelnek meg a valóságnak azok a sajtóhíresztelések, miszerint úgy módosult a közlekedés-rendészeti szabályzat (KRESZ), hogy januártól csak a tíz osztályt végzettek jelentkezhetnek a gépjármű-vezetői jogosítvány megszerzésére.

Számos erdélyi hírportál is megírta, hogy január elsejétől a jogosítvány megszerzését iskolai végzettséghez, pontosabban minimum tíz osztály elvégzéséhez kötik. A Kronikaonline.ro információi szerint az álhír már néhány napja kering a román sajtóban, többek között a Mediafax hírügynökség jóvoltából.

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a portálnak határozottan cáfolta, hogy változás történt volna. A rendőrségi illetékes leszögezte, hogy nem beszélhetünk semmiféle törvénymódosításról, csupán egy pletykáról, ugyanis a közelmúltban nem történt semmilyen változás a jogosítvány megszerzésére vonatkozóan a közlekedésrendészeti szabályzatban.

Az álhír azért terjedhetett el, mert korábban terítékre került a KRESZ több ponton történő módosítása, és mint tervezet szerepelt a jogosítvány megszerzésének feltételeként az iskolázottság, amit végül nem fogadtak el. Romániában több kizáró oka van az engedély megszerzésének, de nagyon sok a kiskapu is. Volt olyan eset is, hogy valaki vakként (nemlátóként) birtokolt jogosítványt, ami csak akkor derült ki, amikor a fogyatékosoknak járó ingyenes parkolóhelyre nyújtott be igénylést…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nyomul az LMBTQ-lobbi az egyházban

Következő hír

Csak a veszélyeztetettekre terjesztenék ki az emlékeztető oltásokat

Related Posts
Total
0
Megosztás