A tegnapi romániai választási forduló után véglegesnek tűnik – ha eltekintünk az esetleges óvásoktól és a Romániában mindig bekalkulálható „informatikai trükközéstől” –, hogy a voksok 22,94 százalékával Călin Georgescu független jelölt futott be az első helyre, a véghajrában pedig Elena Lasconi ultraliberális jelöltet behozták másodiknak, tehát ők ketten mérkőzhetnek meg a második fordulóban.
Minden előrejelzésre rácáfolva a NATO- és globalizmuskritikus független radikális jobboldali jelölt nyerte az első fordulót, emiatt már egekig hatolóan zajlik a fasisztázás és putyinozás a baloldali, Brüsszelből és Washingtonból finanszírozott médiában. Ellenfele a december 8-i második fordulóban egy kifejezetten globalista politikus lesz, mivel az előzetesen első helyre várt posztkommunista induló, Marcel Ciolacu végül nem jutott be a második körbe.
Călin Georgescut máris kikiáltották szélsőjobboldalinak és oroszbarátnak, egyenesen Vlagyimir Putyin elnök „barátjának”. Ezen inszinuációk és vádak terén egy követ fúj a bukaresti és a budapesti média. Ezekre erősít rá a választáson leszerepelt RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor is, amikor ezt mondja (vagy mondatják vele): „a múlt század húszas, harmincas éveinek a vasgárdista ideológiáját képviseli, holokauszttagadó, antiszemita, magyarellenes” ez az ember.
Szinte nem találtunk józan hangot, megfontolt értékelést a magyarországi és RMDSZ-es erdélyi sajtóban, talán csak a Magyar Demokrata írta meg egyedül: „Georgescu váratlan sikerének több összetevője van. Egyrészt tanult értelmiségi, államigazgatási tapasztalattal is rendelkezik, környezetvédelmi és fenntarthatósági ügyekben talajtanból doktorált agrármérnökként kétségtelenül szakértő, ugyanakkor elutasítja a sötétzöld ideológiát, karakteresen antiglobalista, élesen kritizálja Románia NATO-tagságát, határozottan békepárti, kiáll a normális családok mellett, valamint elutasítja az LMBTQP-ideológiát és a genderelmebajt. Világnézetét ugyanakkor a nyilvánosságban visszafogott stílusban hirdeti, nem handabandázik, emellett ügyesen használta a Tik-Tok nevű világhálós közösségi felületet.”
Már ebből is sejthető, hogy a globalista, balliberális, oroszellenes, háborúpárti erők mindent el fognak követni bel- és külföldön egyaránt, hogy a politikailag súlytalan, Iohannis-kaliberű Elena-Valerica Lasconit, a dél-romániai, huszonötezres kisváros, Câmpulung Muscel jelenlegi polgármesterét hozzák ki győztesnek december 8-án.