Gyurcsányné Dobrev Klára balliberális európai parlamenti képviselő – Apró Antal szovjetbérenc kommunista politikus unokája – bejelentette: Orbán Viktor veszített. Győzelmi ujjongását azzal indokolta, hogy „az Unió nem finanszíroz tovább olyan korrupt zsarnok rendszereket, mint amilyen az Orbáné.”
A legutóbbi magyarországi választásokon súlyos vereséget szenvedett Demokratikus Koalíció politikusa saját közösségi oldalán kommentálta a hírt, mely szerint az Európai Bizottság megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. „Európa erős, Orbán veszített!” – fogalmazott Dobrev a nemzet- és hazaárulás határán.
Szerinte „akár így is összefoglalhatjuk azt, amit az Európai Bizottság jogállamisági eljárásának hivatalos elindulása jelent. Nincs a mainál egyértelműbb üzenet az Európai Uniótól: készek megbüntetni Orbánékat, ha továbbra is gátlástalanul lopják meg
a magyar embereket és csak a saját zsebüket tömik ki a tisztességes magyaroknak járó támogatásokkal”. A milliárdos Gyurcsány Ferenc – aki sok éven át forgatta az EU-tól kapott pénzeket – felesége egyszerűen „megfeledkezett” arról a virágzó korrupcióról, ami a szocialista-szabaddemokrata kormányzást jellemezte 2002–2010 között, már-már csődbe döntve Magyarországot.
A Mandiner.hu arról is hírt adott ma, hogy a Fidesz kiirtásáról elmélkedett a Népszava nevű szélső-balliberális pesti lap újságírója Nagykanizsán. A dunántúli város képviselő-testületének részvevői Balogh László polgármester beszédét hallgatták, amikor egy Ferincz Jenő nevű népszavás firkász két táblával a polgármester elé rontott, a Fidesz kiirtását szorgalmazó szöveggel. Az egyik táblán az szerepelt, hogy a „Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával, a társadalommal és Nagykanizsával szemben”. A másik táblán pedig ez: „a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani”.
Az aktivista-publicista közfelháborodást keltő viselkedése csak annyi büntetést vont maga után egyelőre, hogy kitessékelték a tanácsülésről.