Több mint 2400 katona és belügyi alkalmazott vonult fel mintegy 150 katonai járművel a bukaresti Diadalív alatt a román nemzeti ünnep alkalmából decmeber 1-jén. Gyulafehérváron pedig megint megtartották az „egyesülés menetét” – tudósított a Székelyhon.ro.
A „nagy egyesülés” fővárosi megünneplése a román himnusszal és húsz ágyúból leadott díszlövéssel kezdődött. Klaus Iohannis államfő koszorút helyezett el a harctéren elesettek emlékére, majd egy perces néma csenddel adóztak a hősöknek. Az ünnepi díszmeneten részt vettek a védelmi minisztérium, a belügyminisztérium, a vámügyi hatóság, a hírszerző szolgálat, a különleges távközlési szolgálat, a börtönigazgatóság képviselői, akikhez mintegy 250 külföldi – belga, francia, észak-macedón, moldovai, luxemburgi, lengyel, portugál, spanyol, amerikai, holland – katona, illetve a Romániában állomásozó NATO-csapatok képviselői csatlakoztak. Jelen volt Klaus Iohannis államfő, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Nicolae Ciucă szenátuselnök, Alfred Simonis ügyvivő képviselőház-elnök, a kormány tagjai, intézményvezetők, diplomaták, egyházak képviselői, politikusok és veteránok is. A Diadalív tere fölött repülők és helikopterek írtak le tiszteletköröket, a helyszínen harci eszközöket állítottak ki.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) több mint hatezer tagja és szimpatizánsa vett részt péntek reggel Gyulafehérváron az „egyesülés menetén”. A részvevők közül sokan az „Egyesülés vonatával” érkeztek Gyulafehérvárra, az 1918. december 1-jei román népgyűlés helyszínére, ahol annak idején a magyar állam költségén odaérkezett „küldöttek” egyoldalúan kimondták Erdély egyesülését a román királysággal.
Az AUR kezdeményezésére közlekedő különvonat csütörtök este indult Bukarestből. Mások buszokkal érkeztek az ország minden pontjáról a mai Fehér megye székhelyére. A részvevők a vasútállomásról indultak a gyulafehérvári vár irányába, amely a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvények helyszíne. A menetet George Simion, az AUR elnöke vezette, aki amúgy futballhuligánok hangadójából vált néptribünné és választott parlamenti képviselővé A felvonulók egyesüléspárti rigmusokat skandáltak és hasonló üzeneteket tartalmazó molinókkal demonstráltak. A részvevők között volt Ilan Laufer bukaresti román-zsidó politikus és Ramona Ioana Bruynseels kolozsvári „angol bankárfeleség” is. Nemzeti egységet!, Besszarábia Románia!, Románia nem akart határt a Prutnál! – skandálták irredenta lózungjaikat a felvonulók. A kezükben tartott táblákon olyan feliratok álltak, mint „Büszkék vagyunk románságunkra!”, ’Moldvaiak, erdélyiek, munténiaiak, mind románok vagyunk”. Az „egyesülés menetét” a 2012 Akció Unionista Platform szervezésében tartják meg minden évben december elsején Erdély egykori fővárosában, Gyulafehérváron, ahol a hatvenezer lakosnak ma már csak egy százaléka magyar…