Daniel David román tanügyminiszter – korábbi kolozsvári egyetemi tanár és rektor – kifejtette, azért vállalta el az oktatási tárca vezetését, hogy segítsen, nem pedig azért, hogy hátráltasson, és hangsúlyozta, már régen bejelentette volna lemondását, ha ez megoldotta volna az oktatás és kutatás pénzügyi helyzetét.
A pszichológus képesítésű 52 éves David arra reagált, hogy a tanügyi szakszervezetek képviselői lemondását követelték, és országos tiltakozó akciókat jelentettek be a deficitcsökkentést célzó 2025/141-es törvény oktatási rendszerre vonatkozó intézkedései miatt.
„Én segíteni jöttem, nem hátráltatni. Nem akartam, és nem akarok politikai karriert, technokrata szakemberként szolgáltam országunkat eben a két, válság uralta mandátum alatt. Az első mandátumot a politikai válság, a második mandátumot a pénzügyi-költségvetési válság jellemzi. Már régen bejelentettem volna lemondásomat, ha ez megoldotta volna az oktatás-kutatás pénzügyi helyzetét” – idézi a tanügyminisztert a tárca mai közleménye.
Hangsúlyozta: a kormány tagjaként most arra koncentrál, hogy az oktatási rendszert, a tanügyi alkalmazottak fizetését és a diákok ösztöndíját megmentse ősztől, és emiatt népszerűtlen átszervezési intézkedéseket kell hoznia. „Őszintén szólva, nekem is gyakran van kedvem lemondásokat követelni, ha megnézem az oktatási rendszerünk eredményeit (funkcionális analfabetizmus, iskolai lemorzsolódás), de nem teszem meg, először is felelősségtudatból – mert tudom, hogy együtt kell működnünk, hogy megmentsük magunkat (majd jobbá tegyük a helyzetet) –, másodsorban tisztességből – mert tudom, hogy ezek az emberek nem az egyedüli felelősök” – fogalmazott az oktatási miniszter.
Elismételte, hogy a 2025/141-es törvény deficitcsökkentő intézkedései, bár nem kívánatosak, de szükségesek ahhoz, hogy ősszel ki lehessen fizetni a béreket és ösztöndíjakat. „Nincs pénz a fizetések és ösztöndíjak kifizetésére az egész évre. Helytelen azt hinni, hogy nekem könnyű ezeket az intézkedéseket alkalmazni, és hogy nem értem az okozott kellemetlenségeket. Éppen ezért mondtam, hogy bármilyen pénzügyi-költségvetési intézkedést csak akkor lehet meghozni, ha azok alkalmazása során megvédik az emberek munkahelyét és fizetését, és tiszteletben tartják a racionalitás (ne térjünk el az európai referenciaértékektől) és a kiegyensúlyozottság (amennyit az ország jelenleg fenntarthatóan megengedhet magának) elveit” – magyarázta Daniel David.
Az egyébként köztudott, hogy nem csupán a forráshiány és az átpolitizáltság a romániai tanügy béklyója, hanem az inkompetencia is, különösen a tanügyminisztérium, a megyei tanfelügyelőségek és a tanintézetek vezetése szinjén. A bukaresti minisztériumban pédlul százával „dolgoztak” olyanok 1989 után, akik sohasem tanítottak egyetlen iskolában sem. Az ágazati jogszabályokat pedig ugyanilyen outsiderek alkották és szavazták meg az évek során…