Valakik vagy valaki lelőtt két rendőrt közúti ellenőrzés közben Németországban hétfőre virradóra, az eset háttere ismeretlen, az elkövetőket vagy elkövetőt keresik.
A kettős rendőrgyilkosság az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék–Pfalz tartományban történt a Kaiserslautern melletti Kusel járásban. A helyi, nyugat-pfalzi rendőrkapitányság közleménye szerint hajnali 4 óra 20 perc körül forgalomellenőrzés közben halálos lövést kapott két rendőr, aki rutin járőrszolgálatot teljesített.
A 24 éves rendőrnő és 29 éves kollégája a helyszínen meghalt, de még tudták jelenteni rádión, hogy lövöldözés történt. A környéket, Mayweilerhof és Ulmet település térségét lezárták, és „intenzív” keresést indítottak.
„Az elkövetők vagy a szökéshez használt jármű leírása nem áll rendelkezésre, a menekülés iránya szintén ismeretlen” – áll a közleményben, amelyben arra kérték a környéken autózókat, hogy ne vegyenek fel stoppost. Figyelmeztettek: legalább egy feltételezett elkövetőnél fegyver van.