Rekordszámú fiatal jelentkezett a magyarországi kormánykörök által gründolt Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programjaira. A középiskolások, egyetemi hallgatók és általános iskolások számára is elérhető képzések iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért az MCC úgy döntött: meghosszabbítja az Egyetemi Program felvételi időszakát, így augusztus 4. éjfélig lehet jelentkezni a programra.
Az MCC azt közölte ma az MTI-vel, hogy az Egyetemi Program juniorképzésére – amely a szeptembertől az egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiataloknak szól – úgy jelentkeztek rekord számban a diákok, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárok csak július 23-án derülnek ki. Ez is azt mutatja, hogy egyre több fiatal dönt úgy: már most biztos alapokra helyezi szakmai fejlődését – fogalmaztak.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az MCC Egyetemi Programja térítésmentes, és az egyetemi tanulmányok mellett végezhető, a program lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok a legkiválóbb hazai és nemzetközi oktatóktól tanuljanak, és részt vehessenek nemzetközi ösztöndíjakon, tanulmányutakon, többek között Oxford, Cambridge, valamint ázsiai és amerikai egyetemek bevonásával. A képzés emellett összetartó közösséget épít, tanulmányi ösztöndíjat, valamint ingyenes lakhatást is biztosít a hallgatóknak – tették hozzá.
Az MCC az Egyetemi Programot a nagyobb városokban működteti: Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden, valamint Kolozsváron, jelentkezni azoknak lehet, akik szeptembertől ezen városok valamelyikében nappali tagozaton kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat. A programról részleteket a https://ep.mcc.hu linken lehet találni, míg jelentkezni a https://tar.mcc.hu/felveteli linken lehet – tájékoztattak.
Úgy folytatták, hogy az MCC középiskolásoknak szóló programja, a Középiskolás Program (KP) is rendkívül sikeres évet zárt: az elmúlt hónapban lezárult jelentkezési időszakban több száz fővel emelkedett a jelentkezők száma a tavalyi évhez képest, és mintegy 2000 diák nyújtotta be jelentkezését a programra a Kárpát-medence különböző pontjairól. Hasonlóan erős érdeklődés mutatkozott a legfiatalabb korosztályt célzó Fiatal Tehetség Program (FIT) iránt is, amelyre a 4. osztályt elvégző tanulók pályázhattak: átlagosan négyszeres-ötszörös túljelentkezés mellett közel három és félezren adták be jelentkezésüket a programra.
A magyar városok közül Budapesten, Szolnokon és Szegeden volt a legtöbb érdeklődő, kétszáz közeli jelentkezővel – tették hozzá, azzal együtt, hogy Erdélyben és Kárpátalján pedig városonként jóval meghaladta a jelentkezők száma a kétszáz főt.
A kolozsvári központú erdélyi MCC a kincses városon kívül Aradon, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen, valamint a Hargita megyei Kászonjakabfalván működtet képzési központokat, vagyis a Bánságban és Dél-Erdélyben nem.